Az amariliszt általában a legtöbben virágzó állapotban veszik meg, vagy kapják, ami sokáig a lakás díszeként funkcionál. Azonban miután elvirágzik és átteleltetésre kerül sor, a következő évben hiába várják a virágot, ugyanis a legtöbb esetben csak leveleket hoz. Ilyenkor kidobják a hagymát, pedig a legtöbb esetben nem a növénnyel van a baj, hanem a gondozással. Az amarillisz ugyanis a jövő évi virágát az előző nyáron gyűjti össze a leveleivel. és ami ilyenkor elmarad, az télen látszik meg.
Miért nem hoz újra virágot?
Az RHS három fő okot nevez meg: a hagymát túl korán szárították be, túl árnyékos helyen nevelték, vagy az előző nyáron kevés vizet kapott.
És ezekhez jön még néhány gyakori hiba:
- Túl kicsi a hagyma: egy legyengült vagy fiatal hagyma csak leveleket nevel, és erőt gyűjt.
- Kimaradt a pihentetés: az amarillisznek évente néhány hét nyugalmi időszak kell, enélkül nehezen indul újra a virágzás.
- Kevés tápanyag: a lombos időszakban a leveleknek kell feltölteniük a hagymát, ehhez rendszeres tápoldatozás kell.
A hagymát szinte mindig megéri megtartani, hiszen ha ezek a feltételek mind teljesülnek, újra virágozni fog. A virágzás után a virágot vágd le, de a leveleket hagyd meg. A Maine-i Egyetem kertészeti tanácsadása szerint ilyenkor egyszerű szobanövényként kell nevelni, világos ablakban vagy nyáron akár a szabadban, rendszeres öntözéssel és tápoldattal. Ekkor gyűjti a hagyma az erőt a következő virágzáshoz.
Tartsd hűvösen, szárazon, 8-10 hétig
Nyár végén fokozatosan hagyd abba az amarillisz öntözését, aminek következtében a levelek majd lassan elsárgulnak és elszáradnak. Ne siettesd, mert a túl korai beszárítás az RHS szerint épp az egyik oka a virág elmaradásának. A cserepet ezután nagyjából 13 fokos, hűvös helyen javasolt tartani öntözés nélkül, nyolc-tíz hétig. A pihentetés részleteiről az amarillisz teleltetéséről szóló cikkünkben is írtunk.
Újraindítás és ültetés
A pihenő után, ha kell, ültesd át friss, jó vízelvezetésű földbe. Az RHS szerint a hagyma kétharmada maradjon a föld felett. A cserép ne legyen sokkal nagyobb a hagymánál, de legyen elég nehéz ahhoz, hogy elbírja a magas virágszárat. Ezután tedd meleg, világos helyre, az RHS 21 fok körüli hőmérsékletet ad meg. Eleinte csak keveset öntözz, amíg a virágszár meg nem jelenik, mert a túl nedves föld a pihent hagymát könnyen megrohasztja.
A virágok nagyjából hat-nyolc héttel az újraindítás után kinyílnak, ezért aki karácsonyra szeretné virágban látni, annak a pihentetést már szeptemberben mindenképp ajánlott elkezdenie. Ha most, októberben még zöld a növényed, nem késtél el semmiről, csak a virágzás fog áttolódni a tél második felére.
Amikor megjelenik a virágszár
Amikor már jól látszik a bimbó, csak akkor kezdd el rendszeresen öntözni és forgasd a cserepet néhány naponta, hogy a szár ne dőljön el a fény felé. Hűvösebb helyen a virágok tovább életben maradnak. Ha kutya vagy macska is él a lakásban, a hagymát és a leveleket tartsd tőlük távol. Az ASPCA szerint az amarillisz hányást, hasmenést, hasi fájdalmat, nyáladzást és remegést okozhat, ha megrágják.
Az amarillisz egész éves gondozásáról külön cikkünk is van.
Források: RHS: Hippeastrum growing guide, University of Maine Cooperative Extension, ASPCA






