Az Antarktisz jeges vizei első pillantásra szinte teljesen élettelennek tűnhetnek. A felszín alatt azonban egészen más világ rejtőzik. Kutatók a Weddell-tenger fenekének vizsgálata közben olyan méretű halivadék-nevelő területre bukkantak, amilyenre korábban nem volt ismert példa.
A Filchner-jégself közelében, nagyjából 420–535 méteres mélységben egymás után jelentek meg a különös, kör alakú mélyedések a kamerák felvételein. Hamar kiderült, hogy ezek halak által kialakított fészkek.
Nem néhány tucatról vagy néhány ezerről volt szó. A kutatók számításai szerint a legalább 240 négyzetkilométeres területen mintegy 60 millió fészek található.
Az elképesztő felfedezés 2026-ban ismét nagy figyelmet kapott az interneten, maga a kutatás azonban nem új: a megfigyeléseket 2021 februárjában végezték, az eredményeket pedig 2022 januárjában publikálták.
Szinte minden kameraképen újabb fészkök jelentek meg
A nemzetközi kutatócsoport a német Polarstern kutató-jégtörő fedélzetéről vizsgálta a Weddell-tengert. A kutatás egyik célja annak feltérképezése volt, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a felszíni vizekben és a tengerfenéken zajló biológiai, illetve kémiai folyamatok.
Ehhez egy OFOBS nevű megfigyelőrendszert használtak. A kamerákkal, világítással és akusztikus térképezéshez szükséges műszerekkel felszerelt szerkezetet a hajó mögött vontatták, néhány méterrel a tengerfenék felett.
A kamerák előtt hamarosan újra és újra szabályos, kör alakú mélyedések bukkantak fel.
A kutatók azért lepődtek meg ennyire, mert az Antarktiszon korábban is találtak már halak által kialakított fészkeket, de jellemzően jóval kisebb csoportokban.
Itt viszont szinte amerre néztek, fészek volt.
45 600 négyzetméteren több mint 16 ezer fészket számoltak össze
Ahogy világossá vált, hogy valami rendkívül nagy kiterjedésű terület fölött haladnak, a kutatók módosítottak a megfigyelésen, hogy nagyobb területet tudjanak feltérképezni.
A közvetlenül megvizsgált, körülbelül 45 600 négyzetméteres területen 16 160 fészket számoltak össze. Az akusztikus vizsgálatok ennél sokkal nagyobb területen több mint százezer hasonló struktúrát mutattak.
Ezekből az adatokból, a fészkek sűrűségéből és a kolónia becsült kiterjedéséből jutottak arra az eredményre, hogy körülbelül 60 millió fészek lehet a térségben.
Fontos, hogy ez becslés. A kutatók természetesen nem számolták meg egyenként mind a 60 millió fészket.
A területen élő halak becsült össztömege ugyanakkor meghaladhatja a 60 ezer tonnát.
Így néz ki egy fészek a tenger fenekén
A fészkek önmagukban is érdekesek.
Egy-egy ilyen kör alakú képződmény átmérője körülbelül 75 centiméter, mélysége pedig nagyjából 15 centiméter lehet. A halak eltávolítják az üledék egy részét, és egy mélyedést alakítanak ki, amelynek közepén apró kövek találhatók.
Ide kerülnek az ikrák.
Az aktív fészkek jelentős részénél egy kifejlett halat is megfigyeltek, amely az ikrák közelében maradt. A vizsgált fészkekben átlagosan mintegy 1735 ikrát találtak, de egyes esetekben 1500 és 2500 közötti mennyiséget figyeltek meg.
Ha belegondolunk, milyen hatalmas területről és hány millió fészekről beszélünk, könnyen érzékelhetővé válik a kolónia elképesztő mérete.
A kutatók üres fészkeket, kizárólag ikrákat tartalmazó mélyedéseket és elpusztult halakat is találtak. Ezek valószínűleg a szaporodási ciklus különböző szakaszait mutatják.
Még maga a hal is rendkívüli
A kolóniát a Neopagetopsis ionah nevű antarktiszi jéghal hozta létre.
A faj a Channichthyidae családhoz tartozik, amelynek tagjai egészen különleges alkalmazkodással rendelkeznek: nincs funkcionális hemoglobinjuk és nincsenek érett vörösvérsejtjeik.
Ez azért meghökkentő, mert a gerincesek túlnyomó többségénél éppen a hemoglobin végzi az oxigén szállításának jelentős részét.
Ezeknél a jéghalaknál az oxigén közvetlenül a vérplazmában oldódik. Ehhez az antarktiszi környezet is hozzájárul: a rendkívül hideg víz sok oldott oxigént képes tartalmazni.
A halak keringési és légzőrendszere ehhez a különleges életmódhoz alkalmazkodott.
Még a megfagyást is különleges fehérjékkel kerülik el
Az Antarktisz vizeiben az élet egyik legnagyobb kihívása természetesen maga a hideg.
Az itt élő halak egy része ezért úgynevezett fagyásgátló fehérjéket termel. Ezek segítenek megakadályozni, hogy a testfolyadékokban veszélyes jégkristályok alakuljanak ki.
A Jonas-jéghal az Antarktisz körüli kontinentális talapzat és kontinentális lejtő térségében él. Körülbelül 20 métertől akár 900 méteres mélységig is előfordulhat, táplálékát pedig többek között kisebb halak és krill alkotják.
Vagyis olyan állatról beszélünk, amely evolúciója során szélsőségesen hideg környezethez alkalmazkodott.
De miért éppen ezen a helyen van 60 millió fészek?
Valószínűleg nem véletlen, hogy a halak pontosan ezt a területet választották.
A kutatók megfigyelték, hogy a fészkek egy módosult mélytengeri áramlat mentén helyezkednek el, amely a Weddell-tenger kontinentális talapzata felé emelkedik.
A kolónia területén a tengerfenék vize akár 2 Celsius-fokkal melegebb volt, mint a környező térségekben.
Ez hétköznapi szemmel szinte jelentéktelen különbségnek tűnhet. Egy ennyire hideg ökoszisztémában azonban két fok már nagyon sokat számíthat.
A kutatók szerint elképzelhető, hogy a valamivel melegebb víz kedvez az ikrák fejlődésének, és szerepet játszik abban, hogy a halak miért ezt a területet választották szaporodóhelyként.
Kamerákat is hagytak a mélyben
A történet ezzel még nem ért véget.
A kutatókat az is érdekli, hogy a hatalmas kolónia egész évben aktív-e, illetve hogyan változik a fészkek kihasználtsága az évszakokkal.
Ezért megfigyelőkamerákat hagytak a területen, amelyek segítségével hosszabb időn keresztül követhetik a változásokat.
A kutatásból így az is kiderülhet, hogy a halak minden évben ugyanoda térnek-e vissza, és milyen kapcsolat van a szaporodásuk, a vízhőmérséklet és a tengeri áramlatok között.
A fészektelep más antarktiszi állatok számára is fontos
Hatvanmillió fészek nemcsak a jéghalak szempontjából jelentős.
A rengeteg kifejlett hal óriási táplálékforrást jelenthet más antarktiszi állatok számára.
A Weddell-fókákra helyezett jeladók adatai például azt mutatták, hogy az állatok gyakran éppen olyan mélységekbe merülnek, ahol a jéghalak kolóniáját megtalálták.
Ez arra utal, hogy a halak fontos szerepet játszhatnak a fókák táplálkozásában is.
A tengerfenéken elpusztuló halak pedig nem vesznek kárba. Tetemükből dögevő állatok és mikroorganizmusok táplálkoznak, a szerves anyag pedig a tengerfenék üledékének folyamataira is hatással van.
Vagyis ez a hatalmas szaporodóhely egy egész helyi táplálékhálózat fontos része lehet.
Olyan, mintha egy víz alatti várost találtak volna
A rendkívül sűrű fészektelepet látva érthető, hogy az ilyen helyeket időnként „víz alatti városként” emlegetik.
Természetesen ezt nem szó szerint kell érteni. A halak nem emberi értelemben vett közösséget vagy várost építenek.
Ami a tengerfenéken látható, az egy óriási, összefüggő szaporodási kolónia, amelynek mérete önmagában is rendkívülivé teszi a felfedezést.
A felfedezés a Weddell-tenger védelmét is felértékelte
A kutatásnak természetvédelmi jelentősége is van.
A Weddell-tenger tengeri élővilágának kezelésében fontos szerepet játszik az Antarktisz tengeri élő erőforrásainak védelmével foglalkozó nemzetközi bizottság, a CCAMLR.
Németország, az Európai Unió és más szereplők már évek óta támogatják egy nagyobb védett tengeri terület létrehozását a Weddell-tengeren. Ehhez azonban a részt vevő országok közötti megfelelő nemzetközi megállapodásra van szükség.
A hatalmas jéghal-kolónia felfedezése újabb példája annak, milyen különleges és érzékeny élőhelyek találhatók a térségben.
Több milliárd ikra rejtőzhet az antarktiszi mélységben
Talán ez érzékelteti legjobban a felfedezés nagyságát.
Egyetlen fészekben átlagosan több mint ezer ikra lehet, miközben a kutatók mintegy 60 millió fészekre becsülték a teljes kolóniát. Nem minden fészek aktív egyszerre, ezért a számokat nem lehet egyszerűen összeszorozni, de így is óriási mennyiségű fejlődő utódról beszélhetünk.
Mindez több mint fél kilométerrel a kutatóhajó alatt, szinte teljes sötétségben és rendkívül hideg vízben történik.
A felfedezés ezért nemcsak látványos. Arra is emlékeztet, hogy még a Föld egyik legjobban kutatott korszakában is léteznek olyan hatalmas ökoszisztémák, amelyeket csak most kezdünk igazán megismerni.
Az Antarktisz felszíne alatt pedig minden bizonnyal még számos hasonló meglepetés várhat a kutatókra.
Forrás: dnevno.hr
