Engedély nélküli vízkivételnél könnyen több százezer forint is lehet a bírság összege, a hatóság az év minden napján ellenőrizheti ezt. Megbírságolhatnak akkor is, ha van engedélyünk, de nem figyelünk az életben lévő korlátozásokra, úgyhogy fontos, hogy tisztában legyünk ezzel.
Szigorú tilalom a természetes vizek használatára
A vízügyi szakemberek a Nyugat-Dunántúlon végzett ellenőrzéseik során illegális vízkivételre utaló nyomokat – például kihelyezett szivattyúkat és berendezéseket, találtak a kisebb vízfolyások mentén, amiket dokumentáltak is. A hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy semmiképpen ne használják a természetes vizeket öntözésre, hiszen hiába folyik egy patak a kert végében, azt nem lehet szabadon locsolásra használni.
A vízgazdálkodásról szóló törvény értelmében a felszíni vizek hasznosításához vízjogi engedély szükséges. A pontos feltételek a vízkivétel módjától, céljától, mennyiségétől és az érintett vízfolyásra vonatkozó előírásoktól függnek. A korlátozások elsődleges célja, hogy biztosítsák a vízfolyásokban az élővilág fennmaradásához szükséges vízmennyiséget.
Milyen büntetésekre számíthatnak a szabályszegők?
- Engedély nélküli vízkivétel: Ha valaki engedély nélkül szivattyúzza a vizet, a vízügyi hatóság szabálysértési vagy vízügyi hatósági eljárást indíthat. Magánszemélyek esetén a bírság felső határa akár 300 ezer forint is lehet a szivattyú teljesítményétől, a vízterület állapotától és az együttműködéstől függően.
- Meglévő engedély esetén is büntethetnek: Még azok is pórul járhatnak, akik rendelkeznek engedéllyel, de nem figyelnek arra, hogy idő közben vízkivételi korlátozást rendeltek el az érintett térségben.
- Tetten érés esetén a szabálysértési bírság 6500 forinttól 65 ezer forintig terjedhet.
- Ha valakit fél éven belül másodszor is rajtakapnak, a bírság maximuma 90 ezer forint is lehet.
- Ha szabálysértési eljárás is indul az illegális vízkivétel miatt, a pénzbírság felső határa 200 ezer forint.
A hivatalos vízügyi ügyintézési portálon mindenki részletesen tájékozódhat a szükséges engedélyekről, az eljárás menetéről, valamint a területileg érvényes vízkivételi korlátozásokról.






