Sok családban a vasárnap elképzelhetetlen rántott hús nélkül, ilyenkor már kora reggel húskalapácsot használva klopfolják a hússzeleteket. Korán odateszik főni a húslevest is és ebédidőre kész is a klasszikus vasárnapi kombó. Sok esetben sajnos klopfolás közben szétszakad. Szerencsére van rá megoldás, ugyanis néhány alapelv betartásával megelőzhető ez a bosszantó probléma.
Miért szükséges a klopfolás?
A klopfolás nem csak azért kell, hogy a hússzeleteket laposra verjük. Ugyanis a pácolás mellett ez egy másik, igen hatékony mód arra, hogy a hús puhává váljon. Az ütögetés hatására fellazulnak az izomrostokat összekötő kollagénszálak, aminek köszönhetően a hús puhábbá, könnyen rághatóvá és emészthetővé válik. A cél tehát ezzel a hús szerkezetének kíméletes lazítása.
Mivel és hogyan klopfojunk?
Amikor a hús szétszakad klopfolás közben az leginkább a nem megfelelő húskalapács miatt van. A fémeszközök ajánlottak leginkább ehhez, különösen akkor, ha a felületük egyenletesen recés. Kerülni kell azonban a túl éles, kiálló tüskékkel rendelkező kalapácsokat, mert ezek könnyen szétszakíthatják a húst.
A klopfoló kalapács súlya szintén meghatározó, ugyanis a túl nehéz eszköz túl erős ütéseket eredményezhet, ami roncsolja a rostokat. A klopfoló saját súlya végzi a munka nagy részét, nekünk csak irányítanunk kell az ütések erősségét. A vastagabb részekre valamivel határozottabb, a vékonyabbakra kíméletesebb ütéseket érdemes mérni.
Vigyázzunk a húsra klopfoláskor
A hús megfelelő védelme elengedhetetlen a feldolgozás során. Egy egyszerű, mégis hatékony megoldást ad a konyhai folpack alkalmazása. Helyezzük a hússzeletet egy vágódeszkára, fedjük le folpackkal, majd kezdjük el klopfolni. A folpack nagyon hatékony ugyanis megakadályozza a kifröccsenést, csökkenti az eszköz és a hús közvetlen érintkezését, valamint segít egyben tartani a húst. Alternatívaként sütőpapír vagy vastagabb szendvicszacskó is tökéletes hozzá.
Kevés ideig klopfoljuk
Még a legjobb eszközök és technikák sem fogják beváltani a hozzájuk fűzött reményt, ha a húst túl sokáig klopfoljuk. A túlzásba vitt klopfolás roncsolja a rostokat, ami lyukakhoz, résekhez, és a hús szétszakadásához vezethet. Fontos tudni azt is, hogy nem alkalmas az összes húsféleség a nagyon vékonyra klopfolásra. Ugyan a vékony hússzeletek gyorsabban átsülnek, viszont a túl vékonyra klopfolt hús könnyen kiszárad, amitől kevésbé marad szaftos.
Az alapanyag is fontos
Nem mindegy az sem, milyen alapanyagot szeretnénk klopfolni. Hiszen a túl sovány sertéskaraj például sokkal könnyebben szakad, ezért érdemes enyhén zsírosabb húsfélét választani hozzá. A zsír nemcsak az ízét javítja, hanem a hús szerkezetét is stabilabbá teszi.
Amennyiben egy tökéletes és ízletes végeredményt szeretnénk prezentálni a családnak, akkor javasolt a húst klopfolás előtt 30 perccel kivenni a hűtőből, hogy szobahőmérsékletűre melegedjen. A hideg hús merevebb, kevésbé rugalmas, ennek következtében sokkal könnyebben szakad. A szobahőmérsékletű hús ezzel szemben sokkal jobban reagál a klopfolásra, és szebb lesz a végeredmény is.


