Ugrás a tartalomra

A sétányrózsa egy fagymentes garázsban is áttelel: ennyi fény és víz kell neki

· · 3 perc
Narancssárga és rózsaszín sétányrózsa virágok

Fotó: Duy Le Duc / Pexels

A sétányrózsa igen kedvelt növény hazánkban, ami nem meglepő hiszen egész nyáron színváltós virágfejekkel díszíti a kertet, és szinte nem lehet elrontani a gondozását, mondhatni igénytelen. Ősszel viszont sokan nem tudják, hová tegyék, mert a lakásban nincs elég világos hely egy nagyra nőtt bokor számára. A sétányrózsának azonban nem is kell feltétlenül a lakásban áttelnie, ugyanis jól bírja a sötétet is, mondjuk egy garázsban, vagy egy lépcsőházban.

Hirdetés

Áttelel sötétben is

Azonban csak akkor, ha nyugalmi állapotban van, adta hírül a Minnesotai Egyetem kertészeti tájékoztatója, amiben ez áll: a sétányrózsát egy 10-15 fokos, kevés fényű helyiségbe kell tenni, nagyon kevés vízzel, és ott pihen, amíg melegebb, világosabb helyre nem kerül, egy a lényeg, hogy ne fagyjon, mert a fagyot nem bírja. Tavasszal aztán fokozatosan ki szoktatható ismét a kertbe vagy a balkonra.

Teleltetés előkészítésének lépései:

  1. Az első fagy előtt vidd be. Nálunk ez általában október közepe.
  2. Vágd vissza a hajtásokat nagyjából a felükre. Így kevesebb helyet foglal, és tavasszal tömörebb, bokrosabb lesz.
  3. Nézd át alaposan. A minnesotai leírás szerint a sétányrózsán ritkán van komoly kártevő, de a liszteske és a lisztharmat előfordulhat.
  4. Tedd a téli helyére, és csökkentsd az öntözést.
  5. Nyugalmi állapotban lévő sétányrózsát csak ritkán öntözd, akkor is épp annyira, hogy a gyökérlabda ne száradjon ki teljesen. A sötét, hűvös helyen a túl sok víz rothadást okoz, és ne lepődj meg, ha közben ledobja a leveleit, ugyanis ez a nyugalmi állapot része.

A sétányrózsa bogyója mérgező

A sétányrózsa éretlen, zöld bogyói mérgezőek, emiatt az éretlen bogyókat gyerekektől és háziállatoktól távol kell tartani, emellett a levelek érintése sem ajánlott, ugyanis bőrkiütést okozhat. Az ASPCA a növényt kutyára és macskára is mérgezőnek jelöli, náluk hányást, hasmenést, nehézlégzést, gyengeséget okozhat. Metszéskor is javasolt kesztyűt viselni, a garázsban vagy a kamrában pedig olyan helyre tedd, ahol a gyerekek és a háziállatok nem férnek hozzá.

Március végén ébreszd fel

Március végén, áprilisban tedd világosabb, melegebb helyre, és kezdd el rendszeresebben öntözni. Ekkor már újra kihajt. A fagyosszentek után végleg kint maradhat.

A sétányrózsa teleltetéséről külön cikkünk is van, a nyári gondozást pedig a Lantana camara gondozásáról szóló írásunkban találod.

Hirdetés

Források: University of Minnesota Extension, ASPCA

Hirdetés
Oszd meg

Ez is érdekelhet

Hasonló cikkek