Ha az űrutazásra gondolunk, valószínűleg rakéták, űrhajósok és távoli bolygók jutnak először eszünkbe. Pedig az elmúlt évtizedekben nem csak emberek hagyták el a Földet. Méhek is jártak az űrben, ráadásul nem is néhány példányról van szó: különböző kísérletek során több ezer rovart vizsgáltak mikrogravitációs környezetben.
A kutatókat többek között az érdekelte, hogyan képesek repülni gravitáció nélkül, illetve egy méhkolónia képes-e alkalmazkodni a Földön megszokottól teljesen eltérő körülményekhez. Az egyik kísérlet során pedig valami egészen érdekes történt: a méhek az űrben is elkezdtek lépet építeni.
Miért érdekelheti az űrkutatókat, hogyan viselkednek a méhek?
Első hallásra furcsának tűnhet, hogy méheket visznek az űrbe, a kísérleteknek azonban komoly tudományos jelentőségük lehet.
Ha az emberiség a jövőben hosszabb időre berendezkedik a Holdon vagy akár a Marson, az egyik legnagyobb feladat az élelmiszer-termelés megoldása lesz. Rövidebb küldetésekre még magunkkal vihetjük a szükséges élelmiszert, egy éveken át működő telep esetében azonban már sokkal előnyösebb lenne helyben is növényeket termeszteni.
Itt kerülhetnek képbe a beporzók. A méhek a virágok között mozogva pollent szállítanak, ezzel számos növény szaporodásában játszanak fontos szerepet. Ha tehát egyszer összetett, részben önfenntartó növénytermesztési rendszereket szeretnénk létrehozni a Földön kívül, azt is érdemes megérteni, hogyan viselkednek a beporzók alacsony gravitációban.
Már 1982-ben méheket küldtek az űrbe
A történet több mint négy évtizeddel ezelőtt kezdődött. 1982-ben a NASA egy kísérlet keretében mintegy 50 rovart juttatott az űrbe, köztük 14 háziméhet.
A kutatókat elsősorban a repülésük érdekelte. A Földön a gravitáció folyamatos támpontot biztosít az állatok számára, az űrben azonban megszűnik a megszokott „fent” és „lent”.
A méhek kezdetben nem is boldogultak túl jól. Nehézséget okozott számukra a repülés irányítása és a tájékozódás. A kísérlet azonban csak a kezdet volt, néhány évvel később ugyanis sokkal nagyobb szabású próbára került sor.
Egyszerre körülbelül 3500 méh indult útnak
1987-ben mintegy 3500 méhet vittek fel az űrbe. Ezúttal már nem kizárólag azt figyelték, hogyan repülnek. Arra is kíváncsiak voltak, képesek-e a mikrogravitációban olyan összetett feladatot elvégezni, mint a lépépítés.
A méhek pedig meglepetést okoztak.
Sikerült olyan lépszerkezeteket létrehozniuk, amelyek nagymértékben hasonlítottak a Földön készített méhsejtekhez. Ráadásul a mozgásuk is jobbnak bizonyult, mint a korábbi, 1982-es kísérletben megfigyelt méheké.
A kísérlet alatt ugyan néhány állat elpusztult, az eredmények mégis arra utaltak, hogy a méhek bizonyos mértékben képesek alkalmazkodni a számukra teljesen szokatlan környezethez.
Az űrben is felépítették a lépet
A kutatók számára különösen a lépépítés volt érdekes. A méhek természetes viselkedése olyan környezetben alakult ki, ahol a gravitáció állandóan jelen van, ennek ellenére az űrben sem hagytak fel az építkezéssel.
Ez azért is figyelemre méltó, mert a méhsejtek szabályos szerkezetének kialakítása összetett folyamat. A kísérlet azt mutatta, hogy ehhez nem feltétlenül van szükség a földi gravitáció minden megszokott hatására.
Ezek a vizsgálatok a NASA Shuttle Student Involvement Program nevű programjához kapcsolódtak, amelyben diákok által javasolt kísérletek is lehetőséget kaphattak arra, hogy űrrepülésen vegyenek részt.
Más méhfajokat is vizsgáltak mikrogravitációban
A kutatók később nem álltak meg a háziméheknél. Vizsgálták például a lucerna-levélvágó méhet (Megachile rotundata)is.
Ez a faj jelentősen különbözik a jól ismert háziméhektől. Magányosan él, nem alkot hatalmas kolóniákat, ugyanakkor rendkívül hatékony beporzó.
A mikrogravitáció azonban ezeknek a méheknek is komoly kihívást jelentett. A repülés irányítása nehezebbé vált, amikor eltűntek azok a megszokott tájékozódási pontok, amelyekhez az állatok a Földön alkalmazkodtak.
Lehetnének egyszer méhek a Marson?
Ez egyelőre inkább távoli lehetőség, mint konkrét terv. A Mars környezete ugyanis nemcsak gravitációjában különbözik a Földtől. A felszíni körülmények miatt a méheket természetesen nem lehetne egyszerűen kiengedni a szabadba.
Ha egyszer valóban szükség lenne rájuk egy marsi növénytermesztő rendszerben, zárt és szabályozott élőhelyen kellene tartani őket, megfelelő hőmérséklettel, levegővel, táplálékkal és növényzettel.
Érdekes kérdés az is, mi történne azokkal az egyedekkel, amelyek már egy alacsonyabb gravitációjú környezetben kelnének ki és fejlődnének. Elképzelhető, hogy könnyebben alkalmazkodnának az eltérő körülményekhez, mint a Földön kifejlődött, majd később az űrbe szállított társaik.
A méheknek még fontos szerepük lehet a jövő űrutazásaiban
A több ezer űrutazó méh története elsőre inkább hangzik tudományos-fantasztikus történetnek, mint valódi kutatásnak. Pedig nagyon is gyakorlati kérdés húzódik mögötte.
Ha egyszer emberek hónapok vagy akár évek helyett tartósan élnek majd a Földön kívül, nem lesz elég néhány növényt elültetni egy üvegházban. Olyan működő rendszert kell létrehozni, amelyben a növények mellett azok beporzásáról és szaporodásáról is gondoskodni lehet.
Ebben pedig elképzelhető, hogy a jövő űrhajósainak egyik legkisebb, mégis fontos segítője éppen az a rovar lesz, amelyet ma szinte teljesen hétköznapinak tekintünk.
via maribor24
