Kos
A Kosok számára a hétvége inkább a feladatok tengerében úszást jelenti, mint a pihenést, ráadásul sok feladat akkor jut majd eszébe, amikor már pihenni szeretni. Bár legszívesebben már most leülnének és élveznék a semmittevést, a kötelezettségek nem hagyják nyugodni őket, éppen ezért lesznek tevékenyek.
A teendők sorban állnak, és még a hétvégén is úgy érezhetik, hogy sosem lesz vége. De ne csüggedjenek! Hétfő délután talán végre megérkezik a várva várt szusszanásnyi idő. Addig is, ne felejtsék el: néha egy kis sírás is segít levezetni a feszültséget, hogy utána újult erővel folytathassák!
Rák
A Rák jegy szülöttei most úgy érzik, hogy végre itt az idő, hogy egy kicsit magukra figyeljenek, és ez milyen jól teszik, rég volt már olyan, hogy csak saját maguk volt a központjukban. Azonban a család és a barátok folyton keresik őket, és nehéz nemet mondani a kéréseikre, kérdéseikre. Ráadásul valaki egy megterhelőbb szívességet fog Öntől kérni, amit nagyon jól gondoljon át.
Így a hétvége inkább róluk, mint saját magukról fog szólni. De ne feledjék: ha néhány órát önmagukra szánnak, az nem önzőség, hanem szükséglet. Egy kellemes fürdő vagy egy rövid olvasás is segíthet feltöltődni. A kulcs az egyensúly megtalálása, mert csak így tudnak igazán jelen lenni mások életében.
Szűz
A Szűz jegyűek a hétvégén is szokásukhoz híven próbálnak mindent rendbe hozni maguk körül. Azonban most érdemes lenne egy pillanatra megállni, és nem csak mások igényeire koncentrálni, hanem saját magára. Legyen most őszinte saját magához, és pihenjen végre egy kicsit, mert már nagyon ráfér a Szűzekre.
A környezetükben lévők valószínűleg nem is várják el, hogy mindent ők oldjanak meg. Ha kicsit lazábban veszik a dolgokat, talán észreveszik, hogy a világ nem dől össze attól, ha nem tökéletes minden. Egy közös program vagy egy hosszú beszélgetés szeretteikkel most sokkal többet érhet, mint az állandó precizitás.

