Ez az étel tökéletesen vegán, tele ízekkel és menő alapanyagokkal. A töltött édesburgonyához csak összedobunk egy lightos salit és kész is a mennyei finomság, bár magában saláta nélkül is igen laktató.
Hozzávalók: (2 főre)
- 2 db édesburgonya
- 4 ek étolaj
- só
- 1/2 vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 db paradicsom
- 10 dkg vörös lencse
- 1/2 tk paprika krém (csípős)
- 50 ml vörösbor
- 2 tk fűszerpaprika
- 1 tk őrölt kömény
- 1 doboz vegaföl
- 1/2 csokor snidling
- só, bors (ízlés szerint)
Ajánló: Felejtsd el a bolti kenyeret: így készíts hagyományos magyar kovászos kenyeret
Elkészítés:
- Az édesburgonyákat alaposan megmossuk, majd pár helyen megszúrjuk egy villával. Sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk őket, meglocsoljuk egy kis olajjal, sózzuk, és 200 fokra előmelegített sütőben, alsó-felső sütésen félpuhára sütjük. Szúrjunk bele egy villát, ezzel ellenőrizzük, hogy meg sült-e már.
- Egy lábasba tesszük a maradék olajat, majd lepirítjuk benne az apróra vágott vöröshagymát. Sózzuk, és beletesszük a zúzott fokhagymákat is ezzel együtt tovább pirítjuk, majd hozzáadjuk a szintén apró kockákra vágott paradicsomot is, és 5 percig forraljuk. Ezután felöntjük a vörösborral, és 2-3 perc alatt elpároljuk belőle az alkoholt.
- ha elforrt belőle az alkohol jöhet bele a vörös lencse, a paprikakrém, a fűszerpaprika, a kömény, a só és a bors, majd felöntjük annyi vízzel, hogy teljesen ellepje. 10-15 perc alatt sűrűre főzzük.
- A megsült burgonyákat miután kicsit kihűltek, hosszában bevágjuk és óvatosan megnyomjuk a két oldalán, hogy ki tudjon nyílni a bevágás, majd kiszedünk egy keveset az édesburgonyából egy kiskanál segítségével. A belsejét lenyomkodjuk, hogy legyen tartása, és bele tudjuk pakolni a lencsés tölteléket.
- Mielőtt belekanalazzuk a tölteléket a burgonyákba, megsózzuk az édesburgonya belsejét amit kivájtunk,ezután elosztjuk bele a tölteléket, a tetejére halmozunk a vegafölből, és visszarakjuk a sütőbe további 15-20 percre.
Tálalásnál megszórjuk a finomra vágott snidlinggel, és el már fogyaszthatjuk is ezt az isteni laktató ételt!

