Görögországban található az Ikaria nevű sziget, ahol a kutatók már nagyon régóta folytatnak különböző vizsgálatokat. Ugyanis Ikarián a lakosság négy része feltűnően magas a hosszú életkort él meg, tökéletesnek mondható egészségben. Kiderült, hogy ők egy különleges teafogyasztási szokást tartanak minden egyes nap.
A hosszú élet titka egy gyógynövény
Ikaria szigetén a gyógynövények és azoknak ereje igazán fontos szerepet tölt be a mindennapokban. A helyiek nap mint nap fogyasztanak valamilyen vadon termő növényből készült teát, amiben sok esetben megtalálható például zsálya, rozmaring, oregánó vagy a gyermekláncfű is. Van közöttük azonban egy olyan is ami szerintük a hosszú életet biztosítja, ami nem más mint a csalán.
Miért fogyasztanak minden nap csalánteát?
Mert nagyon egészséges, hiszen megtalálhatóak benne polifenolok, flavonoidok, és antioxidáns vegyületek is. Ezek az anyagok hatékonyan hozzájárulnak az oxidatív folyamatokhoz, valamint a gyulladásos reakciók csökkentésére is alkalmasak. Emellett a vércukorszintet kis kiegyensúlyozzák, valamint a vérzsírszintet is kedvezően befolyásolják. A csalán emellett segíti a glutation, vagyis a szervezet egyik legfontosabb saját antioxidánsának termelődését is.
Csalántea készítése
A helyiek szerint van néhány fontos szabály:
- Fontos, hogy megfelelő legyen a víz hőmérséklete amivel a csalánt leforrázzuk, ez nagyjából 50-60 fok között mozog.
- Időt kell hagyni rá, hogy a hatóanyagok kioldódjanak, ez minimum 10 perc, forrázás után.
- Mindenképp javasolt reggel elfogyasztani a teát, legalább 2 naponta, kúraszerűen.
Az alacsonyabb vízhőmérséklet mindenképpen fontos, hiszen a csalánban lévő hatóanyagok csak így tudnak kioldódni. Ugyanis a túl forró víz hatására ezek mind tönkremennek.

