Ijesztő baleset történt a tanzániai Serengeti Nemzeti Parkban: egy svájci turistákat szállító szafarijármű vezetője elvesztette az uralmát a terepjáró felett, amely végül a krokodiljairól is ismert Mara folyóba zuhant. Az esetről videó is készült, a hatóságok szerint azonban szerencsére mindenki épségben megúszta a történteket. – írja a CyprusTime
A turisták azért érkeztek a Serengetibe, hogy szemtanúi legyenek Kelet-Afrika egyik leglátványosabb természeti eseményének, a nagy állatvándorlásnak. A program azonban kis híján tragédiával végződött.
Egy másik szafarijárműből rögzített felvételen az látható, ahogy a turistákat szállító terepjáró nagy sebességgel halad az egyenetlen terepen a Mara folyó irányába.
Menet közben estek ki az utasok a járműből
A beszámolók szerint a terepjáró egy ponton hirtelen oldalra billent, és egy nő kiesett belőle.
A közelben tartózkodó turisták döbbenten figyelték az eseményeket. A nő felállt, miközben csupán néhány méterre volt a folyó környékén lévő krokodiloktól és gnúktól.
A helyzet azonban ezzel még nem ért véget.
A sofőr elvesztette az irányítást a jármű felett, amely továbbhaladt a folyó felé, miközben a beszámoló szerint további utasok is kiestek belőle. A szemtanúk kiabálva próbálták rávenni őket, hogy fussanak a közelben álló másik szafarijárműhöz.
A terepjáró végül legurult a meredek partoldalon, és az elejével a Mara folyó vizébe zuhant.
Négy turista utazott a terepjáróban
Az eset augusztus 30-án, vasárnap délután történt a Serengeti Nemzeti Park Kogatende térségében.
A Tanzániai Nemzeti Parkok Hatósága (TANAPA) később megerősítette a balesetet. Tájékoztatásuk szerint a járműben négy svájci turista és a sofőr tartózkodott.
A történtek súlyosságához képest rendkívül szerencsésen alakult a helyzet: a hatóság szerint valamennyi utas és a sofőr is jól van, mindenki biztonságosan ki tudott jutni.

