Egy 1 kutatásból derült fény arra, hogy 1996-ban a 25-26 éves angol férfiak 39 százaléka, már a saját tulajdonú lakásában vagy házában élt. Húsz évvel később, 2015-16-ban ugyanebben a korban ez az adat már jóval kisebb, 19 százalék volt. A nőknél a csökkenés még nagyobb volt, ugyanis esetükben a korábbi 47 százalékról 21 százalékra csökkent ez az arány.
Ezek a számok egy angol kutatásból származnak, amelyről most a spanyol El Español tudományos rovata írt azzal a címmel, hogy a pszichológia szerint az 1970-ben születettek másképp váltak önállóvá, mint az 1989 után születettek. A kutatók azt kezdték el vizsgálni, hogy mi változott körülöttük ennyi év alatt.
Milyen kutatást végeztek?
A londoni University College (UCL) három kutatója, Gagné, Sacker és Schoon a Journal of Youth and Adolescence folyóiratban 2021-ben közölt tanulmányában két nagy angol életút-vizsgálat adatait hasonlította össze. Az egyikben az 1970-ben született brit gyerekeket követik születésük óta, a másikban az 1989-90-ben születetteket. Mindkét csoportot 25-26 éves korában nézték meg, csoportonként több ezer emberrel.
| 25-26 éves korban | 1970-ben születettek (1996) | 1989-90-ben születettek (2015-16) |
|---|---|---|
| Saját tulajdonú otthon, férfiak | 39% | 19% |
| Saját tulajdonú otthon, nők | 47% | 21% |
| Teljes munkaidős állás, férfiak | 84% | 75% |
| Teljes munkaidős állás, nők | 64% | 58% |
| Házas, férfiak | 22% | 8% |
| Házas, nők | 35% | 13% |
| A szülőkkel él, férfiak | 28% | kb. 35% |
| A szülőkkel él, nők | 19% | kb. 26% |
A fiatalabb nemzedékben a kutatók egy új csoportot is azonosítottak, amelyet lemaradó csoportnak neveztek el, és ide a férfiak 17, a nők 11 százaléka tartozott. Az El Español összefoglalója szerint a felnőtté válás hosszabb, kanyargósabb és egyenlőtlenebb lett az elmúlt évtizedekben, és ebben a 2008-as válság, a lakásárak és a bizonytalanabb munkahelyek is döntő szerepet játszottak.
Létezik erre pszichológiai elmélet?
Természetesen van, ugyanis Jeffrey Arnett amerikai fejlődéslélektani kutató 2000-ben az American Psychologist folyóiratban vezette be a „kibontakozó felnőttkor” (emerging adulthood) fogalmát. Szerinte a késő tizenéves kor és a húszas évek vége közötti időszak a fejlett országokban önálló életszakasszá vált. Ilyenkor a fiatalok már nem gyerekek, de még nem vállalták a felnőttkor hagyományos szerepeit, munkát, párt, lakóhelyet próbálgatnak. A következő nemzedék előtt pedig már megint más a terep: a mai gyerekek a mesterséges intelligenciával nőnek fel.
Mi a helyzet hazánkban az önállóvá válással?
Magyarországon a fiatalok átlagosan 27,1 éves korukban költöznek el a szülői házból az Eurostat 2024-es adatai szerint. Ez az uniós átlag, 26,2 év fölött van, de jóval a horvát, szlovák, görög, olasz és spanyol 30 év körüli érték alatt található ezen a listán. A finnek, dánok és svédek már 21-22 évesen önállóvá válnak a legtöbb esetben. A magyar férfiak átlagosan 28,3, a nők 25,9 évesen hagyják el a szülői otthont, és az átlag tíz év alatt kissé csökkent, 2014-ben még 27,7 év volt. Az uniós statisztikai hivatal adatai szerint 2024-ben a 25-34 éves magyarok 32,4 százaléka élt a szüleivel, az uniós átlag pedig 29,7 százalék volt.
És a házassággal?
A házasságkötés hazánkban még látványosabban kitolódott, hiszen a KSH kiadványa szerint az 1970-es, 80-as években a nők átlagosan 20-21, a férfiak 24-25 évesen kötöttek először házasságot. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének Demográfiai portré 2024 kötete szerint ma a nők átlagosan 30,4, a férfiak 33,1 évesen házasodnak először, vagyis nagyjából tíz évvel később, mint az 1970-es, 80-as években.
Menő a “mamahotel”
A kutatóintézet egy korábbi felmérése azt is kimutatta, hogy nem mindenki kényszerből marad a szüleivel egy fedél alatt. A 30-49 éves férfiak nagyjából negyede, a nők hetede élt egy háztartásban valamelyik szülőjével, és a szerzők megkülönböztették a „kényelmes mamahotelt”, amikor valaki választásból marad, és a „kényszerű mamahotelt”, amikor anyagi okból. A szüleikkel élő férfiaknak nagyjából a fele tartozott a kényelmes csoportba, a nőknek csak körülbelül a harmada.
Az 1970 körül születettek ma ötvenes éveik közepén járnak, és sokan közülük azt látják, hogy a gyerekeik később állnak a saját lábukra, mint ők annak idején. Az angol kutatásról író El Español szerint ennek oka nagyrészt nem a hozzáállásban, hanem a lakhatás árában és a munkaerőpiacban keresendő. Hogy a lakhatás máshol is mennyire megváltoztatta az életutakat, azt jól mutatják az olasz falvak egyeurós házai is.
via elespanol.com






