A kamélia bimbói ősszel már láthatóvá válnak az ágakon, amiből arra következtethetünk, hogy tél végén vagy kora tavasszal tele lesz virággal. Aztán valamikor télen a bimbók egymás után potyognak le, mielőtt kinyílnának, akkor elgendolkzunk azon vajon mit ronthattunk el. Ilyenkor a legtöbben a hidegre gyanakodunk, pedig a baj többnyire jóval korábban elkezdődött már. A tavasszal nyíló kaméliák bimbói az RHS szerint már az előző év nyarának végén elkezdenek fejlődni. Ettől kezdve egész ősszel és télen nőnek a nyílásig, vagyis a növénynek hónapokon át el kell tartania őket.
Amennyiben ebben a fontos időszakban kiszárad a földje, a növény feladja a bimbói egy részét, ami egyet jelent azzal, hogy lehullajtja őket. Csakhogy ez nem azonnal látszik meg, hanem hetekkel, akár hónapokkal később, amikor a bimbók lehullanak. Az RHS a nyár végi és kora tavaszi szárazságot nevezi meg fő okként, a Clemson Egyetem tájékoztatója pedig a nyári vízhiányt. Különösen a cserepes kaméliánál gyakori, mert a cserép földje sokkal gyorsabban kiszárad, mint a kerti talaj, főleg egy napos, szeles teraszon.
Ha nem a víz, akkor ezek okozhatják a bimbóhullást:
- Késői tápanyagpótlás: az RHS szerint a túl sok vagy túl későn adott tápoldat is bimbóhullást okozhat, ezért július végén abba kell hagyni a tápoldatozást.
- Fagy: a hideg megbarnítja a bimbókat és a virágokat. Az RHS ezért olyan helyet ajánl neki, amelyet nem ér a hideg szél és a kora reggeli nap.
- Természetes ritkítás: a Clemson Egyetem szerint sok kamélia több bimbót hoz, mint amennyit ki tud nyitni, ezért egy kevés hullás teljesen normális.
Mit tehetsz most, ősszel?
A nyári hibát már nem lehet visszacsinálni, de a még ép bimbókat megvédheted. Öntözz rendszeresen egészen az első fagyokig, hogy a föld egyenletesen nedves maradjon. Esővizet használj, mert a kamélia a savanyú közeget szereti, a kemény, meszes csapvíz pedig hosszú távon árt neki. A cserepet a legnagyobb hidegek idejére húzd a ház fala mellé, vagy tedd hideg, de fagymentes helyre, és figyelj, hogy a föld télen se száradjon ki teljesen, de vizes se legyen. Jövőre pedig augusztusban már ne felejtsd el az öntözést.
Teleltetni kell a kaméliát?
A kertbe ültetett kamélia tlegtöbb fajtája az RHS H5-ös kategóriájába tartozik, vagyis mínusz 10-15 fokig bírja a hideget. Kivétel az őszi virágzású Camellia sasanqua, amely egy sokkal érzékenyebb fajta. A cserepes példány gyökerei viszont minden fajtánál jobban ki vannak téve a fagynak, ezért azokat mindenképpen javasolt inkább bent teleltetni.
A kamélia teleltetéséről külön cikkünk is van. Ha most vetted az első kaméliádat, a japán kamélia egész éves gondozásáról is olvashatsz nálunk.
Források: RHS: Camellia FAQ, RHS: Camellia growing guide, Clemson Cooperative Extension






