Szeretnéd egy kicsit felfrissíteni a kerted? Nos, akkor most tavasszal lehetőséged van erre, ugyanis, a cikkünkben elmondunk mindent, amit a rózs ültetéséről, valamint a gondozásáról tudnod kell!
Miért tavasszal ültesd a rózsát?
A tavaszi rózsaültetés azért ennyire fontos, hiszen ilyenkor van a legerdeményesebb, valamint egyben a legbiztonságosabb időszak arra, hogy a növény szépen, és egészségesen tudjon fejlődni. Ilyenkor már a talaj sem olyan hideg, viszont elég nedves ahhoz, hogy a rózsa gyökerei megerősödjenek.
Mire figyelj oda?
AA rózsának az egyik legfontosabb szempont, amit ki kell választanod, az a hely. Ezek a virágok imádják a napfényt, így hát nem is lehet, kérdés, hogy olyan helyet kell választanod neki, ahol miminum napi 6 órát kapnak belőle. A légmozgás is fontos a számukra, mivel ezzel elkerülhetik a lisztharmatot, valamint a fekete foltosságot.
Emellett, a föld vízelvezetése is fontos, hiszen ha a talajban pang a víz, ott hamar gyökérrothadásra lehet számítani. Ha a talaj túl homokos, vagy laza szerkezetű, ott a szervesanyag tartalmát kell növelni, ha kötött, agyagos, akkor fel kell lazítani.
Hogyan készítsd elő a talajt?
Ahhoz, hogy a rózsák tényleg szépen tudjanak fejlődni, nagy szükségük van a jó szerkezetű talajra. Ez adja meg nekik a kellő fejlődést, valamint a későbbi virágzást is.
Milyen az ideális talaj a rózsák számára?
- Közepesen kötött
- Humuszban gazdag
- Enyhén savas, vagy semleges
Mindent az ültetésről
- Első lépésben, ássunk egy 40×40 centis gödröt, hogy legyen elég hely a gyökérzetnek
- Ezután, rakjunk bele egy kis komposztot is
- Ha ez kész, rakjuk bele a növényt, és töltsük vissza a talajt, úgy, hogy nehogy maradjanak levegőrések
- Öntözzük jól meg a végén
A rózsa gondozása
A rózsa fejlődéséhez elengedhetetlen az ültetés utáni időszak. Ilyenkor többet, és bőségesebben kell öntözni, hogy folyamatosna legyen biztosítva a gyökereknek a víz, főleg a szárazabb időszakokban. Viszont, arra figyeljünk, hogy azért ne öntözzük túl a növényt, és a mulcsozás sem maradhat ki a teendőkből.


