A veteményes kertben sokszor előfordul, hogy kellemtelen betolakodók jelennek meg, ilyen például a patkány is. Azonban létezik megoldás ellenük, hiszen vannak olyan növények, amit ki nem állhatnak és messzire elkerülik a kertet ha megérzik a szagukat. Ezek a virág és fűszernövények ugyanis megfelelő helyre ültetve segítenek abban, hogy a kert kevésbé legyen vonzó az egerek és patkányok számára.
Méreg és csapdák alkalmazása helyett javasolt olyan virágokra és fűszernövényekre támaszkodni, amelyeknek az erős illata kellemetlen a rágcsálók számára. Hat olyan közismert növény is létezik, amelyek megfelelően elhelyezve egyfajta természetes, illatokból álló védővonalat hoznak létre a kertben, veteményesben.
Miért zavarják ezek a növények az egereket és a patkányokat?
A rágcsálók egész évben aktívak, azonban ősszel és télen gyakoribb “vendégek” a kertben, hiszen ilyenkor már búvóhelyet keresnek maguknak a hideg ellen. Fejlett szaglásuk segíti őket abban, hogy megtalálják az élelmiszerek nyomait a veteményesben, a komposzt környékén vagy például egy tyúkól közelében.
Azonban egyes erős illatú növények megnehezíthetik számukra ezeknek a szagnyomoknak a követését, és így már nem lesz számukra vonzó a kert. Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy a növényekből kialakított „illatos védővonal” hatása korlátozott. Szabad térben a szél gyorsan szétszórhatja az illatanyagokat, ráadásul a rágcsálók idővel bizonyos szagokhoz hozzá is szokhatnak. Az egyik leghatékonyabb növény ehhez a borsmenta, ugyanis intenzív illata különösen meleg időben erőteljes, és emiatt kellemetlen az érzékeny szaglású rágcsálók számára.
A cikk folytatódik a reklám alatt!

