Borsos ára miatt a spárga a legtöbb embernek egy luxuscikk, amit nem igazán engedhet meg magának. Hamarosan itt a spárgaszezon, aminek az ára még a szezonban sem fog lemenni 2400 forint alá. Napi, vagy akár heti rendszeres fogyasztását pontosan emiatt azonban nem engedheti meg magának mindenki. Viszont létezik egy legalább olyan jó, de olcsóbb alternatívája ennek a zöldségnek, ami nem más mint a póréhagyma.
Amennyiben eddig nem tudták, akkor éppen itt az ideje, hogy megtudják a spárgának létezik egy jóval kedvezőbb árú alternatívája, ami nem más mint a póréhagyma. Olyannyira így van, hogy létezik egy „szegény ember spárgájának” nevezett francia fogás is (asperges du pauvre), ami az ecetes főtt póréhagyma.
A póréhagymát ugyanis nagyon hasonlóan el lehet készíteni, hiszen lehet főzni, párolni vagy akár leves is készülhet belőle. A póréhagyma rostjai megfőzve igazán puhává válnak, az íze édeskés lesz tőle, ami kimondottan emlékeztet a spárga ízére. Emellett viszont még nagy előnye az is, hogy jóval olcsóbb mint a spárga, így sokkal inkább megvásárolják az emberek.
Az árkülönbözet a mai napig igazán nagy a spárga és a póréhagyma között, ugyanis a szezonban 1 kilogramm póréhagymát már 800 forintért meg lehet vásárolni, ami így éppen a harmadába kerül mint a spárga.
Viszont egyvalamiben mégis van különbség a két zöldség között, ugyanis míg a spárga K-vitaminban és folsavban gazdag, addig a póréhagyma A- és C-vitaminban. Azonban ami jó hír, hogy mindkettőben sok viszont a vas.



