Húsz éven át voltam a tökéletes angolpázsit megszállottja. Minden hétvégém a fűnyíró tologatásáról, a méregdrága gyomirtókról és az állandó öntözésről szólt, de a júliusi kánikula mindig győzött: a kertem augusztusra úgy nézett ki, mint egy kiszáradt szavanna. Tavaly nyáron jött el a pillanat, amikor letettem a fegyvert. Beláttam, hogy a klímaváltozás ellen nem öntözőkannával kell harcolni, hanem észszel. Kiszórtam a fűmagot, és olyan kertet építettem, ami akkor is hálás, ha egy hétre elutazom otthonról.
Miért engedtem el a klasszikus gyepet?
Rájöttem, hogy a „tökéletes zöld szőnyeg” valójában egy feneketlen kút, amibe csak öntjük a vizet és a pénzt. Amióta a pázsit helyét átvették a strapabíró évelők és a vadvirágok, a kertem szó szerint életre kelt. Nemcsak a vízszámlám feleződött meg, de végre nem rabszolgaként robotolok a hőségben. A sárga, kiégett foltok helyett most egy vibráló, színes dzsungel fogad, ami tele van pillangókkal és méhekkel. Ez a „lusta” kertészeti módszer valójában a legokosabb döntésem volt.
Növények, amik imádják a tűző napot
Amikor elkezdtem válogatni a fajtákat, kifejezetten a „túlélőket” kerestem. Olyan növényeket válogattam össze, amik nem ájulnak el, ha két napig nem kapnak vizet, sőt, kifejezetten szeretik, ha süti őket a nap.
Nálam a cickafark és a kúpvirág lettek az abszolút befutók, de az árvalányhaj lágy hullámzása is egészen különleges hangulatot ad a kertnek. A kokárdavirág és a gilisztaűző varádics pedig olyan szívósak, hogy szinte a betonon is megélnének. Ezek a virágok nemcsak díszítenek, hanem természetes takarást is adnak a talajnak, így az lassabban szárad ki.
Illatos védelem a hívatlan vendégek ellen
A legzseniálisabb húzásom azonban az ehető és illatos növények betelepítése volt. A levendula és a nyári orgona mágnesként vonzza a beporzókat, de ültettem egy halom fűszernövényt is. A rozmaring, a zsálya és a kakukkfű hármasa nemcsak a konyhában jön jól: az erős illóolajaik természetes módon tartják távol a szúnyogokat és a kullancsokat. Így végre úgy tudok kiülni este a teraszra, hogy nem kell folyamatosan csapkodnom magam.
Mikor vágj bele a „zöld reformba”?
Bár most, a legdurvább hőségben még nem érdemes ásót ragadni, a tervezést már most el kell kezdeni. Figyeld meg, hová esik a legtöbb fény, és hol áll meg a levegő. Szeptemberben, amikor már enyhül az idő, jöhet a palántázás, a magokat pedig hagyd meg jövő tavaszra. Higgy nekem: nincs annál jobb érzés, mint egy kávéval a kézben nézni a virágzó udvart, miközben a szomszéd éppen az utolsó csepp vízzel próbálja életben tartani a sárguló füvét.



