Mindig is imádtam a mediterrán hangulatot, így nem volt kérdés, hogy a teraszomra kell néhány leander. Elképzeltem, ahogy a tűző napon ontják magukból a színes virágokat, mint valami görög tengerparton. A valóság persze az első nyáron arcul csapott: a csodás bokraim elkezdték tömegesen sárgítani a leveleiket, a bimbók lehullottak, és az egész növény inkább festett egy szomorú kóróra, mint a nyár királynőjére.
A levélsárgulás rejtélye
Amikor a leander levelei elkezdenek sárgulni, az ember hajlamos azonnal kétségbeesni. Pedig a növény csak kommunikál, a trükk az, hogy észrevegyük, mit akar mondani. Tapasztalatom szerint, ha a sárgulás egyenletesen, az egész bokron jelentkezik, akkor szinte biztos, hogy a locsolással van a baj – vagy túl sokat kapott, vagy csontszáraz a földje. Ha viszont azt látjátok, hogy csak egy-egy ágon indul meg a sárgulás, és az lassan, de biztosan terjed tovább, akkor kártevők garázdálkodnak a háttérben. Ilyenkor a kis szívogató dögök elzárják a növény erezetében a nedvesség útját, és ha nem lépünk időben megfelelő növényvédő szerrel, elfelejthetjük a virágzást.
Öntözés
Bár a leander imádja a trópusi hőséget, a hatalmas levelei miatt elképesztő mennyiségű vizet képes elpárologtatni egyetlen nap alatt. Ha szomjazik, azonnal ledobja a lombját. Éppen ezért a kánikulában én szigorúan kora reggel vagy késő este locsolok, amikor a nap már nem éget, így a víz nem párolog el azonnal, és a gyökerek maximálisan ki tudják használni a nedvességet.
De vigyázat, a túlöntözés ugyanilyen veszélyes! Hogy ezt elkerüljem, én mindig tartok egy mély tálcát a cserép alatt. Ha locsolás után még órákkal is áll benne a víz, akkor tudom, hogy a növényem már teleitta magát, és a felesleget kiöntöm alóla.
A másik óriási hiba a jéghideg csapvíz. Képzeljétek el, hogy a növény egész nap a 40 fokos napon forrósodik, mi meg nyakon öntjük a fagyos vízzel. Sokkot kap tőle: mindig szobahőmérsékletű, ideális esetben napon állott esővizet használok a locsoláshoz.
