Vannak olyan napok, amikor az embernek semmi kedve a bonyolult receptekhez, meg a fél napig tartó konyhai bűvészkedéshez. Ilyenkor kerül elő nálunk ez a tojásleves. Ez a mi mentőövünk. Nem egy gasztromagazin címlapjára való étel, nem is akar különlegesnek látszani, de valahogy mégis mindig ez esik a legjobban.
Mi kell bele? Csupa olyasmi, ami valószínűleg most is ott lapul a kamrádban:
- Egy közepes fej vöröshagyma
- Egy kevés olaj (vagy ahogy mama csinálta: egy kanálka zsír)
- 1 evőkanál liszt és ugyanennyi pirospaprika
- 2 liter víz
- Fűszerek: babérlevél, őrölt kömény, só, bors és 2 gerezd fokhagyma
- Tojás (nálam ebből sosem elég, de ízlés szerint adagolhatod)
- Egy kevés ecet a végén
Így csinálom én A tojásleves lelke nálam is az a klasszikus, hagymás indítás, amit annyi magyar receptből ismerünk. A finomra vágott hagymát zsiradékon, lassan elkezdem dinsztelni. Sosem siettetem: szeretem megvárni azt a pontot, amikor üveges lesz, és az illata már jelzi, hogy kezdődhet a főzés.
Amikor a hagyma jó, lehúzom a tűzről, és gyorsan belekeverem a lisztet meg a pirospaprikát. Vigyázni kell, nehogy megégjen, úgyhogy szinte azonnal öntöm is fel a vízzel. Mehet is vissza a lángra, és ekkor jön a fűszerezés: dobok bele babérlevelet, köményt, sót, borsot és a szétzúzott fokhagymát.
Innentől már csak hagyni kell, hogy a leves csendesen pötyögjön. Nem kell, hogy vadul forrjon, csak az a nyugodt kis buborékolás a lényeg. Amikor az ízek már összeálltak, eljön a tojások ideje. Én kétféleképpen szeretem: öt tojást felverek, és lassan, csurgatva engedem a lébe, miközben finoman kevergetem – ettől lesz olyan jó kis foszlós. Aztán jön a másik kedvenc részem: öt egész tojást is óvatosan belepottyantok, egyenként, vigyázva, hogy a sárgájuk egészben maradjon.
A legvégén, amikor a tojások már megfőttek, jöhet bele az ecet. Csak óvatosan, épp csak annyi, hogy adjon neki egy kis “életet”. Nem kell túlgondolni az egészet, a tojásleves pont ettől az egyszerűségtől nagyszerű.
