A Massachusetts államban található Yarmouth közelében, 1978-ban betonnal megtöltött gumiabroncsokat engedtek a tenger mélyére, aminek segítségével egy mesterséges zátonyt hoztak létre. Évtizedekkel később ezek a halaknak, homároknak és más tengeri élőlények számára búvóhelyként szolgálnak.
Tartalom (6 rész)
A cél ezennel sikeres volt, hiszen egy mesterséges zátony kialakítása vált lehetővé egy olyan homokos területen, ahol természetes körülmények között kevés búvóhely található a tengeri élőlények számára. Évtizedek múltán megnézve ezek a szerkezetek már valódi víz alatti élőhelyként működnek. Halak, homárok és más fajok telepedtek meg körülöttük, ami jól mutatja, hogy a megfelelően kialakított mesterséges struktúra mennyire átalakíthatja a szinte üres tengerfeneket.
Miért kellett elhelyezni ezeket a gumiabroncsokat az óceánba?
A projektet a Yarmouth Natural Resources Department indította a Massachusetts Division of Marine Fisheries támogatásával. A céljuk ezzel az volt, hogy egy mesterséges élőhelyet biztosítsanak a sík tengerfenéken. Ezek a betonnal megtöltött gumiabroncsok kellően nehéz modulokat alkotnak ahhoz, hogy lent maradjanak a homokos felületen.
A csoportokban elhelyezett nehéz abroncsok ennek köszönhetően réseket, árnyékos pontokat és kisebb járatokat alakítottak ki. Ezek lehetőséget biztosítottak a tengeri állatoknak arra, hogy elrejtőzzenek a ragadozók elől, táplálékot keressenek.
A mesterséges zátony kialakítása
A zátonyt több mint két mérfölddel, vagyis nagyjából 3,2 kilométerrel a Bass folyó torkolatától délre, a Nantucket Sound területén hozták létre. Egy ilyen zátonyegység három-öt, betonnal megtöltött gumiabroncsból állt, amelyeket kötegekbe rögzítettek. Így alacsony, de jól tagolt szerkezetek emelkedtek ki a sík felületet alkotó homokból.
Nem kevesebb mint 1500 ilyen egységet telepítettek ekkor, majd 1994-ben további körülbelül 1000 modullal bővítették a zátonyt, így az eredeti rendszer végül nagyjából 2500 egységet tett ki.
Miért vonzó ez a megoldás a tengeri élővilág számára?
A tengerekben mesterségesen kialakított fizikai szerkezet rengeteget számít. A nyílt, homokos fenék kevés menedéket biztosít azoknak az állatoknak, amelyek ragadozók elől bújnának el, kemény felszínen szeretnének megtelepedni vagy védettebb helyen keresnének táplálékot.
Idővel a különböző fajok eltérő módon kezdték használni:
- a halak búvóhelyeket találtak a szerkezetek között,
- a homárok védett résekbe bújhattak be,
- kisebb szervezetek megtelepedhettek a kemény felületeken,
- a fiatal állatok menedéket találhattak.
Milyen fajok telepedtek le a zátonyoknál?
A yarmouthi mesterséges zátonynál idővel számos halfaj és gerinctelen jelent meg és talált megfelelő otthont, búvóhelyet magának. A megfigyelt állatok között szerepelt többek között a black sea bass, a scup, a tautog, a nyári és a téli lepényhal, valamint a homár. Valamint otthont adott a kék kagylóknak, tintahalaknak és különböző tengeri csigáknak is. A fajösszetétel azonban változhat az évszaktól, a zátony korától, a szerkezetek sűrűségétől és a helyi környezeti feltételektől függően.
Évtizedekkel később is megvizsgálták a zátonyt
A területet, az állapotát és annak élővilágát, szonárral, búvárokkal és víz alatti kamerákkal is ellenőrizték 2009-2010 között. Azonban az ellenőrzéskor kevés bizonyítékot találtak arra, hogy a telepített elemek kimozdultak volna az engedélyezett területről.A zátony északi részén több szerkezet koncentrálódott, és ott nagyobb haljelenlétet is megfigyeltek. A vizsgálat szerint a zátonynál átlagosan körülbelül 33 másodperc alatt jelentek meg halak, míg a csupasz homokos területen ez átlagosan 502 másodpercet vett igénybe.
Valódi tengeri élőhellyé vált
A Massachusetts partjainál 1978-ban elhelyezett, betonnal megtöltött gumiabroncsokaegmutatták a kutatóknak azt, hogy milyen nagy szerepe lehet a fizikai struktúrának a tengerfenék élővilágában. Az addig sík, homokos környezetben a mesterséges elemek réseket, búvóhelyeket és kemény felszíneket hoztak létre, amelyeket később halak, homárok és más tengeri szervezetek is használtak.
Megfelelő tervezéssel és folyamatos megfigyeléssel a mesterséges struktúrák valóban új élőhelyeket hozhatnak létre olyan helyeken is ahol a természetes környezet erre nem adott lehetőséget.
