2015 januárjában egy amerikai kutatócsapat olyan helyre jutott el, ahová előttük még nagyon senki. Az Antarktiszon, a Ross-selfjég alatt közel 740 méter vastag jeget fúrtak át, hogy lenézhessenek a sötét vízbe. Arra számítottak, hogy legfeljebb mikrobákat találnak. Ehhez képest halak úsztak a kamera elé.
A jég, a víz és a szárazföld határán
A fúrás a WISSARD nevű, az amerikai Nemzeti Tudományos Alapítvány (NSF) által finanszírozott projekt része volt. A csapat a Whillans-jégáramlat úgynevezett grounding zone-jához, vagyis ahhoz a sávhoz ment, ahol a szárazföldön nyugvó jégtakaró felválik az aljzatról, és úszni kezd a tengeren. Ez a pont mintegy 850 kilométerre van a Ross-selfjég peremétől, a nyílt Ross-tengertől.
A Nebraskai Egyetem forróvizes fúrója 2015. január 8-án törte át a jeget. Alatta mindössze nagyjából 10 méter víz húzódott a jég és a sziklás tengerfenék között, a hőmérséklet -2 °C körül volt, és örök sötétség uralkodott.
A kutatók közel 740 méter jeget fúrtak át, alatta csak nagyjából 10 méteres vízréteg húzódott.
Áttetsző halak a robot fényében
Január 16-án engedték le a lyukba a Deep SCINI nevű, körülbelül 2 méter hosszú, három kamerával felszerelt távirányítású robotot, amely mintegy 400 négyzetméternyi területet járt be. A Scientific American beszámolója szerint aznap nagyjából 20-30 halat láttak. A legnagyobbak áttetszőek voltak, a testükön átlátszottak a belső szervek, a színük kékes, barnás és rózsaszínes volt, a szemük kidülledt. A hosszuk nagyjából 20 centiméter. Két kisebb, fekete és narancssárga halfajta is feltűnt.
A Voice of America angol nyelvű videója a Ross-selfjég alatt talált halakról és az expedícióról:
A robotot építő Bob Zook kíváncsinak és nyugodtnak írta le a halakat. A felvételeken tucatnyi vörös, garnélaszerű rák, felemásrákok (amfipodák) és medúzák is megjelentek.
- az NSF szerint ezek a valaha talált legdélebbi halak
- a hely a Déli-sarkhoz legközelebbi pont, ahol tengeri életet dokumentáltak
- a kutatók szerint a halak valószínűleg a nototénia-félék közé tartoznak, a pontos fajt nem azonosították
Kopár fenék, rejtélyes táplálék
Ross Powell, a projekt egyik vezető kutatója a Scientific Americannek azt mondta, hogy ezeket a helyeket kevés táplálékkal bíró, kietlen területnek képzelték. A tengerfenék valóban kopár volt. Slawek Tulaczyk glaciológus szerint ennek oka, hogy a fölöttük olvadó jégből folyamatosan kövek hullanak le, így csak az úszni képes állatok maradhatnak életben.
Arra számítottak, hogy legfeljebb kevés mikrobát találnak, a kamera elé mégis 20-30 hal úszott.
Hogy mit esznek, nyitott kérdés maradt. A Ross-tenger napfényes vizéből a plankton hat-hét év alatt sodródna el idáig. Tulaczyk felvetette, hogy a jégből kiolvadó, ősi tengeri üledék adhat táplálékot.
Miért éppen ezt a pontot keresték?
A grounding zone a jégtakaró egyik legérzékenyebb része. Ha itt a víz alulról olvasztja a jeget, a határvonal hátrébb húzódhat, és a mögötte lévő jégáramlat gyorsabban folyhat a tenger felé. A Ross-selfjég nagyjából Franciaország méretű, és fékként tartja vissza a Nyugat-antarktiszi jégtakaró egy részét. Ha meggyengül, a jég gyorsabban jut az óceánba, ami a tengerszint emelkedéséhez vezet. A fúrás elsődleges célja ezért az üledék- és vízminták gyűjtése volt, az élővilág csak meglepetésként jött.
A Ross-selfjég nagyjából Franciaország méretű, és fékként tartja vissza a Nyugat-antarktiszi jégtakaró egy részét.
A nototénia-félék az antarktiszi vizek legsikeresebb halai. Az Antarktisz körüli sekélyebb tengerekben a halak túlnyomó többsége ebbe a csoportba tartozik. Fagyásgátló fehérjék védik a vérüket attól, hogy a fagypont alatti vízben megfagyjon, egyes rokonaikból, a jéghalakból pedig a hemoglobin is hiányzik, ezért vérük szinte színtelen.
Tulaczyk szerint a hely azért is különleges, mert ez a legközelebb ahhoz, amit a Jupiter Európé nevű holdjának jégpáncélja alatt sejtenek. Ott is vastag jég alatti óceánt feltételeznek, napfény nélkül.
Nem ez volt az egyetlen meglepetés a jég alatt
A Ross-selfjég alatt már 2010-ben is találtak újdonságot: a Deep SCINI elődje, a SCINI robot egy addig ismeretlen tengerirózsa-fajt fedezett fel a jég alsó felszínén. A jeges mélység élővilágáról más cikkeinkben is írtunk: 490 méter mélyen az Antarktisznál először került cápa a kamera elé, egy másik expedíció 535 méter mélyre engedett kamerát az antarktiszi jég alá, és először filmezték le élve a koboldcápát is.
A 740 méteres jégpáncél alatti halak azt bizonyítják, hogy az élet a Föld legelzártabb zugaiban is megtalálja az útját.
Források: Scientific American / Nature News, NSF (EurekAlert), The Antarctic Sun, NBC News, Live Science, National Geographic
