Ugrás a tartalomra

Vöröshagymát ősszel is ültethetsz: így kerüljön földbe a téli dughagyma, hogy nyár elején szedhesd

· · 3 perc
Vöröshagymát ősszel is ültethetsz: így kerüljön földbe a téli dughagyma, hogy nyár elején szedhesd

Sokan nem is gondolnák, hogy el lehet ültetni vöröshagymát ősszel is a kertbe. Vannak ugyanis olyan téli hagymafajták amelyek kimondottan jól bírják a hideget, és némi odafigyeléssel átvészelik a fagyos, téli, hideg időszakot. Ami azért is jó, mert így sokkal hamarabb szedhetsz friss hagymát tavasszal, mint ha tavasszal ültetnéd el a dughagymát. Az őszi ültetésnél a hagyma fajtája és az időzítés dönt el szinte mindent. Mutatjuk, mire érdemes odafigyelni ha ősszel ültetnél vöröshagymát.

Hirdetés

Nem minden dughagymát lehet ősszel elültetni

Az őszi ültetésre kifejezetten csak az erre szánt, úgynevezett téli vagy japán dughagymát javasolt beszerezni, például a Radar vagy a Senshyu fajtát. Az RHS szerint ezek ugyanis kevésbé érzékenyek a hidegre. A tavaszi dughagyma ősszel ültetve gyakran magszárat hoz, ezért annak a tavasz a jó időpont. A vöröshagyma mellett ősszel kerülhet földbe a fokhagyma és a téli sarjadékhagyma is.

Időpont, mélység, távolság

A téli dughagymát szeptember végétől október közepéig ültesd el, hogy a fagyok előtt még meggyökeresedjen, de ne hajtson ki nagyon. A Marylandi Egyetem kertészeti útmutatója is a szeptember vége és október közepe közötti ültetést említi az áttelelő hagymáknál. Előtte lazítsd fel a földet, és dolgozz bele érett komposztot. Friss istállótrágyát ne használj.

  • Mélység: az RHS szerint nagyjából 2 centi, úgy, hogy a hagyma csúcsa épp kilátsszon.
  • Tőtávolság: 10-15 centiméter. Minél nagyobb a távolság, annál nagyobb hagymák nőnek.
  • Sortávolság: 20-30 centiméter.
  • Hely: napos, jó vízelvezetésű ágyás.

Ha a kerted talaja kötött, agyagos, és télen megáll benne a víz, az RHS inkább lebeszél az őszi ültetésről, mert a hagymák ilyenkor könnyen elrohadnak. Ilyenkor várj tavaszig, vagy ültess magaságyásba. Azonban ültetés előtt egy régi konyhai trükköt is bevethetsz: ezt a 100 forintos módszert sokan esküsznek rá.

Szalma vagy lomb a kemény hidegekre

A téli hagyma bírja a fagyot, de a kemény, hótakaró nélküli hidegekben jól jön neki a védelem. A marylandi útmutató aprított lombot vagy szalmát javasol takarásnak, ami a gyomok ellen is véd. Tavasszal, amikor enyhül az idő, a takarást húzd le a dughagymák tetejéről, hogy a talaj gyorsabban át tudjon melegedni.

Hirdetés

Ha mindent jól csináltál, júniusban szedheted is

Az RHS szerint az ősszel ültetett hagyma ha jól volt gondozva, akkor június végén, és július elején már szedhető. Tavasszal közben a zöldjét is használhatod. Ha magszárat látsz, törd le, ugyanis a felmagzás rontja a hagyma minőségét. Az áttelelt hagyma nem tárolható olyan sokáig, mint a tavasszal ültetett: az RHS szerint nagyjából kora télig tart el, ezért inkább frissen használd fel. A hagymaféléket pedig a kertben is jó helyre tedd: ezt a 3 növényt ne ültesd mellé.

Források: RHS: Onions grow your own, University of Maryland Extension

Hirdetés
Oszd meg

Ez is érdekelhet

Hasonló cikkek