A karácsonyfa díszítésénél a csúcsdísz kerül fel utoljára., nálunk családonként eltérő lehet ki mit rak rá. Hogy csillag, angyal vagy hosszú, csillogó üvegcsúcs lesz az, nagyrészt attól függ, melyik hagyomány érkezett meg a családhoz, és mit láttak a szülők, nagyszülők a saját gyerekkorukban még régen.
Két jelenet a karácsonyi történetből
Mindkét népszerű csúcsdísz egyébként a Bibliából ered. A csillag a Máté evangéliumában leírt betlehemi csillagot idézi, amely a napkeleti bölcseket a megszületett Jézushoz vezette. Az angyal a Lukács evangéliumának angyalaira utal: Gábrielre, aki Máriának hírül adta a születést, és az angyalra, aki a pásztoroknak megjelent Betlehem mellett.
A fa csúcsa a legmagasabb pont, ezért kézenfekvő volt oda tenni azt, ami a történetben „fentről” érkezik. Az angol nyelvű szakirodalom alapján a betlehemi csillagot jelképező csúcsdísz már az 1840-es években ismert volt, az angyal pedig a 19. század folyamán vált igazán népszerűvé.
Németország, ahol az üvegcsúcs hódított
A karácsonyfa a német protestáns közösségekből indult világhódító útjára, és a csúcsdíszek története is itt a legjobban dokumentált. A díszített fák nyomai a 15. századig nyúlnak vissza, Sebastian Brant 1494-es Bolondok hajója is említi a zöld ágakkal díszítés szokását, a valódi karácsonyfa-kultusz azonban a 16. századi evangélikus közösségekben alakult ki. A korai fákon angyal, csillag vagy papírból hajtogatott rozetta állt a tetőn.
A 19. század közepétől a türingiai Lauscha üvegfúvói kezdtek tömegesen díszeket gyártani. A helyi hagyomány 1847-re teszi a kezdetet, amikor egy szegény üveges alma és dió helyett üvegdíszeket akasztott a fájára. A városban 1879 és 1939 között nagyjából ötezer különböző díszformát dolgoztak ki.
Ekkor jelent meg a fújt üvegből készült, belül ezüstözött, hegyes csúcsdísz, németül Christbaumspitze. A mindeni múzeum gyűjteményében őrzött, 1900 és 1920 közötti darab leírása szerint a forma katedrálisok és templomtornyok csúcsát idézi, a feladata pedig az, hogy a fa tetején csillogjon. A darab belül ezüsttel tükrözött, kívül zselatinos festékkel rózsaszínre színezett fújt üveg, amelyet vékony rézdrót, csigába tekert huzal és apró gömbök díszítenek. Ezt a csillogó, úgynevezett leoni drótot a múzeumi leírás alapján az 1870-es években kezdték gyártani Nürnbergben.
Az üvegcsúcs fokozatosan háttérbe szorította a régebbi angyalokat és csillagokat.
Angol nyelvű országok, ahol az angyal maradt
Nagy-Britanniában a karácsonyfa elterjedéséhez sokat hozzátett, hogy az Illustrated London News 1848-ban metszetet közölt Viktória királynő családjáról a windsori kastélyban, egy feldíszített fa körül. A brit és amerikai otthonokban a csillag és az angyal egyaránt elterjedt. Egy angol múzeum gyűjteményi leírása alapján a magas angyalfigurás csúcsdíszek a 20. század elejére tehetők.
Hans Christian Andersen 1844-es meséjében, A fenyőfában a dán fa csúcsán már nagy, aranyfüstből készült csillag ragyog.
Az angolszász otthonokban így két hagyomány él egymás mellett, és a családok ízlése dönti el, melyik kerül a fa tetejére.
Magyarország, ahol későn jött a fa
Nálunk a karácsonyfa viszonylag fiatal szokás. Lukács László néprajzkutató tanulmánya alapján az első fákat az 1820-as évek végén főnemesi családok állították Budán és Pesten. Brunszvik Teréz Bécsből hozta a szokást, és 1828-ban már az általa alapított krisztinavárosi óvodában is díszítettek fát. Igazán az 1848-49-es szabadságharc után terjedt el, a falvakban pedig csak jóval később honosodott meg. Általánossá az 1920-as évekre vált.
A régi magyar fákon alma, ostya, papírlánc, papírcsillag, gyertya és később a szaloncukor volt a fő dísz. A gyári üvegcsúcs nálunk is megjelent: az Óbudai Múzeum gyűjteményében például egy 17 centis, ezüstszínű, hosszúkás üveg csúcsdísz is szerepel, körbefutó arany szegéllyel.
Hogy a te fádra melyik kerül, az ma már inkább ízlés kérdése. A csillag a bölcsek útját, az angyal az örömhírt jelképezi, az üvegcsúcs pedig a nagyszülők karácsonyát idézi.
A díszítés előtt a fa állapota is számít: a frissen tartott karácsonyfa tovább megtartja a tűleveleit.
Források: owl.museum-digital.de, library.hungaricana.hu, index.hu, en.wikipedia.org
