Egy kantábriai domb gyomrában több, mint tizenhatezer éven át semmi sem mozdult. Nagyjából 16 800 évvel ezelőtt jégkori vadászok raktak itt tüzet egy bőrökből és rudakból összetámasztott kunyhóban, aztán elmentek, és a hely úgy maradt, ahogy otthagyták.
A La Garma-barlangrendszer Spanyolország északi részén található, Kantábriában, Ribamontán al Monte községben, Omoño falu fölött fekszik. Több, egymás fölötti járatszintből áll, ezeket helyenként függőleges aknák kötik össze. A legalsó, nagyjából 300 méter hosszú szint, az úgynevezett alsó galéria a történet főszereplője.
Egy omlás, ami időkapszulát csinált
Az alsó galéria eredeti bejáratát egy kőomlás zárta el, a becslések szerint mintegy 16 ezer évvel ezelőtt. Ettől kezdve se ember, se nagyobb állat nem jutott be, az időjárás sem koptatta a padlót. Ami a jégkorszak végén a földön hevert, az ott is maradt: csontok, kőpattintékok, ékszerek, a tűzhely hamuja.
A barlang tehát nem 16 800 évig volt zárva, hanem a kunyhó ennyi idős, az omlás valamivel később következett be. A végeredmény szempontjából ez mindegy, a lakóhely érintetlenül vészelte át az évezredeket.
A felfedezés 1995 novemberében
A Kantábriai Egyetem régészei, Pablo Arias és Roberto Ontañón vezetésével, a felsőbb szinteken ástak, amikor a barlangrendszer feltérképezését készítették elő. Ennek során két barlangkutató, J. M. Ayllón és M. L. Serna 1995. november 2-án lejutott az alsó galériába, és ott sziklarajzokra, valamint egy szabadon heverő, háborítatlan régészeti rétegre bukkant.
Az alsó galéria padlója több mint 500 négyzetméteren őrzi a jégkori élet nyomait. A falakon ötszáznál több rajzolt vagy festett ábra azonosítható, köztük kézlenyomatok, állatfigurák és jelek. A La Garma ma az Altamira-barlanggal együtt az UNESCO világörökségi listáján szereplő észak-spanyolországi barlangművészeti helyszínek egyike.
Pénz és eszköz hiányában a padlót évtizedekig nem tudták részletesen feldolgozni.
A fordulatot a Palarq Alapítvány 2021-es Nemzeti Régészeti és Őslénytani Díja hozta, amely 80 ezer eurót (kb. 29 millió forintot) adott a munkára. Az eredményeket 2023. november 30-án mutatták be a madridi Nemzeti Régészeti Múzeumban.
Mit találtak a kunyhóban?
A lakóhely egy nagyjából 5 négyzetméteres, ovális tér, amelyet kőtömbök és cseppkövek sora határol. Ezek tartották a rudakból és állatbőrökből álló szerkezetet, amely a barlang falának egy kiugrásához dőlt. A közepén kis tűzhely volt, a hulladékot a lakók a falak felé söpörték. A bejárattól körülbelül 90 méterre, a galéria mélyén áll.
Összesen 4614 tárgyat dokumentáltak a kunyhóban és körülötte. A legfontosabb csoportok:
- feldolgozott állatcsontok, főleg szarvasé, lóé és bölényé,
- mintegy 600 kovakő darab,
- csonttűk, agancshegyek és egy kezdetleges szigony,
- a közeli tengerpartról hozott kagylóhéjak és függők,
- egy átfúrt őstulok-ujjperc, amelyre egy őstulkot és egy sematikus emberarcot karcoltak.
Ez utóbbit a kutatók egyedülállónak tartják az európai őskőkorban. Ontañón felvetése az, hogy a kunyhón lóghatott, afféle házőrző jelképként.
A régészek a szerkezetet nem bontották el. Talajtomográfiával, háromdimenziós felméréssel, a talaj és a tárgyak molekuláris és genetikai vizsgálatával, tömegspektrometriával és hiperspektrális képalkotással dolgoztak, hogy a kunyhó a helyén maradhasson.
Mit árul el a magdaléni korról?
A kunyhó lakói a magdaléni kultúrához tartoztak. Ez a késő jégkorszak nyugat-európai vadászkultúrája, nevét a franciaországi La Madeleine lelőhelyről kapta, és a legismertebb barlangfestmények jó része is hozzá köthető. A La Garma a kutatók értelmezésében alaptábor lehetett, ahol nagyjából 20-40 fős közösség élt.
A leletegyüttesből kiderül, hogy egyetlen kis térben folyt a kőeszközök pattintása, a csont- és agancsszerszámok készítése és a bőrök megmunkálása. A tengeri kagylók arról árulkodnak, hogy a csoport a partvidéket is bejárta. A díszített tárgyak pedig jelzik, hogy a mindennapi túlélés mellett a jelképeknek is helye volt.
És a Kárpát-medencében?
A magdaléni kultúra nem jutott el hozzánk, a Kárpát-medencében ebben az időben a gravetti hagyományú vadászok éltek. A La Garmához korban legközelebb álló hazai lelőhely Ságvár-Lyukasdomb Somogyban, Siófoktól mintegy 10 kilométerre délre. Itt Gábori Miklós 1957 és 1959 között téli vadásztábort tárt fel, amelynek radiokarbon kora mintegy 18 900 év. Nagyjából 1200 rénszarvas és egy mamut csontjai kerültek elő, favázas házak és kerek sátrak nyomaival együtt.
Barlangi lelőhelyeink jóval régebbiek vagy fiatalabbak. A bükki Szeleta-barlangot Kadić Ottokár 1906-tól ásta, ez volt az első rendszeres tudományos barlangásatás Magyarországon, rétegeinek kora 30-40 ezer év körüli. A Szilvásvárad melletti Istállóskői-barlang leletei 30-36 ezer évesek. A bajóti Jankovich-barlang a középső őskőkori jankovichien kultúra névadója, de később, a jégkorszak legvégén is használták vadásztanyaként.
Hazánkból festett barlang eddig nem ismert. Lengyel György, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze szerint azonban a Bükkben még több száz olyan barlang lehet, amelynek bejáratát törmelék és kőomlás zárja el, vagyis éppen úgy, ahogy a La Garmáét.
Ha a saját szemeddel néznéd meg a hazai jégkori leleteket, a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi a felső őskőkori anyag jelentős részét: 2024 első felében az Altamira barlangrajzairól szóló kiállításon magyarországi leletek is szerepeltek. Miskolcon a Herman Ottó Múzeum régészeti kiállítása az őskortól kezdve idézi fel Borsod-Abaúj-Zemplén történetét. Mindkét helyen indulás előtt nézd meg az aktuális nyitvatartást és a látható tárlatokat, főleg ha egy őszi kirándulást kötnél hozzá.
Források: unican.es, heritagedaily.com, elespanol.com, mek.oszk.hu
