Ugrás a tartalomra

Egy halárus cáfolja a szokást, hogy hétfőn nem veszünk halat: „a legfrissebb hazai hal általában szerdán érkezik”

· · 2 perc
Egy halárus cáfolja a szokást, hogy hétfőn nem veszünk halat: „a legfrissebb hazai hal általában szerdán érkezik”

Anthony Bourdain amerikai séf 1999-ben megjelent Kitchen Confidential című könyvében, azt írta , hogy ő sosem rendel halat hétfőn. Az indoklása az volt, hogy az éttermek akkoriban jellemzően csütörtökön vásárolták be a halat, így hétfőre a pultban maradt hal már több napos volt. Azonban egy katalán halárus, José Antonio megcáfolta ezt a kijelentést, és azt mondta, a legfrissebb hazai hal Spanyolországban általában szerdán érkezik. .

Hirdetés

Bourdain visszavonta a kijelentését

A Quartz beszámolója szerint Bourdain bő másfél évtizeddel később egy interjúban azt mondta, hogy a tanács elavult, hiszen mindez 1999-ben volt. A világ azóta pedig teljesen más lett. Úgy látta, hogy az éttermek ma sokkal inkább friss alapanyaggal dolgoznak, és az ellátási láncok is gyorsabbak.

Hazánkban más a helyzet

Magyarországon a tengeri hal szinte kizárólag importból érkezik, emiatt általában hűtve vagy fagyasztva vásárolható meg. A hazai édesvízi hal, a karácsonyi menüben is sztár ponty, a harcsa, az amur, viszont főleg halastavakból jön, és sok helyen élve vagy aznap feldolgozva kapható. Hogy melyik napon van a legfrissebb hal, azt a halárus tudja megmondani: kérdezd meg, mikor jön a szállítmány és aszerint vásárolj.

A friss hal vásárlásának lépései:

  • A hal szeme legyen domború, fényes, élénk. A beesett, fakó szem öreg halra utal.
  • A hal kopoltyúja legyen élénkpiros, ne tompa, barnás színű.
  • Az illata legyen halszagú, de nem szúrós, nem kellemetlen.
  • A hal húsa legyen rugalmas: ha megnyomod, visszaugrik.
  • A pult ahhonan veszed legyen tiszta, ne legyen áporodott szag.
  • Emellett fel legyen tüntetve, hogy tenyésztett vagy vadon fogott halról van szó, valamint az is, honnan származik.

Élő halat üzletben nem adhatnak el, a halat a vásárlás előtt mindenképpen el kell kábítani. Hazafelé gondosan csomagold, hogy ne csöpögjön, és mielőbb tedd hűtőbe. A fagyasztott hal egyébként sok esetben frissebb állapotot őriz meg, mint a napokig pultban állt hűtött, mert ezeket közvetlenül a kifogás után fagyasztják.

Források: rac1.cat, qz.com, penzcentrum.hu

Hirdetés
Oszd meg

Ez is érdekelhet

Hasonló cikkek