1799-ben egy 12 éves fiú, Conrad Reed horgászni ment a családja észak-karolinai farmja melletti patakhoz. A horgászatból hazafelé tartva talált egy furcsa, nehéz, sárgás követ amit elvitt magával, de nehezen vitte ugyanis nagyjából 8 kilót nyomott. Senki sem tudta, mi az, de mivel jó nagy volt így a család három évig ajtótámasztónak használta. A román Libertatea a szerb Blic nyomán idézte fel a történetet.
A kő ami kiváló ajtótámasznak bizonyult
A Reed család farmja a Little Meadow Creek nevű patak mellett feküdt, Concord városa közelében. A fiú apja, John Reed megmutatta a talált követ egy helyi mesterembernek is, de ő sem tudta megmondani, milyen anyag. A kő ezt köbceten tehát visszakerült a házba, és az ajtó elé tették, azzal támasztották ki, hogy ne csapódjon be.
Ez is érdekelhetKözel 2000 évig volt eltemetve egy szekrény Pompejiben, most kiderült, mi volt benneAz ékszerész viszont rögtön felismerte
1802-ben John Reed üzleti útra ment Fayetteville-be, és magával vitte a követ. Megmuttaa a helyi ékszerésznek aki azonnal látta, hogy ez a kő színarany. Beolvasztotta, és mindössze 3,50 dollárt ajánlott érte a farmernek, aki ezt örömmel el is fogadta. Az arany valódi értéke akkoriban nagyjából 3600 dollár lehetett, így nem igazán a megfelelő értéket kapta érte John. A mai árfolyamon egy ekkora, közel 8 kilós aranyrög százmilliós nagyságrendű összeget érne, a gyűjtők pedig egy egyben maradt, ritka rögért ennél is többet fizetnének. A Reed családnak tehát éveken át egy vagyon állt az ajtó előtt, amit még csak nem is sejtettek.
Ekkor indult be az első amerikai aranyláz
A felfedezés után John Reed három szomszédjával közösen bányászni kezdett a földjén. 1803-ban Peter, egy rabszolgasorban élő munkás, egy még nagyobb, 12,7 kilós rögöt talált. Ez a forrás szerint máig a legnagyobb aranyrög, amit a Mississippitől keletre valaha találtak.
A hír gyorsan terjedt, és Észak-Karolinában sokan kezdtek aranyat keresni a saját földjükön. Így indult el az Egyesült Államok első aranyláza, közel fél évszázaddal a híres kaliforniai előtt, amely csak 1848-ban kezdődött. A Reed-aranybánya ma védett történelmi helyszín Midland közelében. A látogatók bejárhatják a föld alatti tárnákat, megismerhetik a bányászat történetét, és kedvező időben aranymosással is próbálkozhatnak.
Hogyan lehet felismerni az aranyat?
A Reed család esete nem egyedi, hiszen a természetes aranyrög egyáltalán nem csillog úgy, mint egy ékszer. Gyakran koszos, fakó, rátapad a sár és a homok.
Néhány jelből azonban rájöhetünk:
- Nagyon nehéz: Az arany sűrűsége majdnem kétszerese az ólomnak, egy tenyérnyi darab is meglepően súlyos.
- Puha: Az arany körömmel vagy tűvel megkarcolható, kalapáccsal lapítható, és nem törik szét.
- Nem változtatja a színét: Árnyékban és napfényben is ugyanolyan sárga marad.
A leggyakoribb tévedés a pirit, vagyis a bolondarany. Ez szögletes, kristályos, kemény, ütésre széttörik, és fekete-zöldes nyomot hagy egy mázatlan porcelándarabon, az arany nyoma viszont sárga.
Magyarországon is mostak aranyat
Itthon is volt hagyománya az aranykeresésnek. A Duna szigetközi szakaszán, a Dráva és a Rába mentén évszázadokon át éltek aranymosók, akik a folyó hordalékából deszkákon, gyapjúszöveten választották ki az apró aranyszemcséket. A történelmi Magyarország viszont a középkorban Európa egyik legnagyobb aranytermelője volt, a körmöcbányai pénzverde aranyforintja messze földön ismert fizetőeszköz lett.
Néha ma is előkerülnek különös leletek, egy amatőr kutató például római kori kincsre bukkant, egy floridai család pedig a sekély víz alatt talált több mint egymillió dolláros aranykincset. Hogy otthon is lapulhat érték, azt az a festmény mutatja, amelyet egy hagyatéki vásáron vettek pár ezer forintért, és 400 millióért kelt el.
Forrás: libertatea.ro






