
Kilenc nap egy függősátorban
A vihar akkor csapott le, amikor a csapat már tíz napja volt a falon, és nagyjából 120 méter, azaz 400 láb hiányzott a csúcsig. Az előrejelzés eredetileg csak két rosszabb napot ígért, ehelyett eső, szél, mennydörgés, villámlás, jégeső, hó és jég jött. DiGiulian a People magazinnak úgy fogalmazott, hogy 1973 óta nem esett ennyi eső novemberben a Yosemite-ban.
A mászók ilyenkor úgynevezett portaledge-ben, azaz függősátorban alszanak. Ez egy fémkeretes, ponyvával fedett kis platform, amelyet a sziklába vert biztosítási pontokra akasztanak. DiGiuliané nagyjából 1,2 × 1,8 méteres volt, vagyis akkora, mint egy keskeny ágy. Ebben töltötte a kilenc nap nagy részét, és a sátrat is csak akkor hagyta el, ha feltétlenül muszáj volt.
A mindennapok egészen apró megoldásokból álltak. Egy kiürült vizeskannából vizeldét készített, a vizes ruhákat kicsavarta, és a testére tekerve szárította meg. Vizet egy kis gázfőzőn melegített, liofilizált, vagyis fagyasztva szárított ételeket és fehérjeszeleteket evett, és egy e-könyv-olvasón olvasott. A legnehezebb szerinte a mozdulatlanság volt: vizualizációs és légzőgyakorlatokkal tartotta magát nyugodtan.
A falon a víz is veszélyt jelentett. A csúcsról lefolyó víz és a lehulló jég a vihar után is napokig nehezítette a mászást, a felső, legnehezebb szakaszokat így még mindig nedves sziklán kellett teljesíteni.
Egy ilyen sátorban nem lehet felállni, és minden mozdulatot meg kell tervezni, mert ami kiesik, az több száz métert zuhan. A felszerelést, az ételt és a vizet ezért zsákokban a biztosítási pontokra akasztják, a mászók pedig a sátorban is be vannak kötve. Novemberben a hideg is nehezíti a helyzetet: a nedves ruha a testen sokkal gyorsabban hűt, mint a száraz, ezért volt olyan fontos a ruhák szárítása. Egy itthoni hidegfront is gyorsan meghozhatja a havat, ahogy a novemberi első hó érkezése is mutatta, de a magyar túraútvonalakon szerencsére nem kell egy sziklafalon kivárni.







