A fűnyírót csak úgy mint a kerti szerszámokat, érdemes tél előtt megtisztítani és ezt követően eltenni a kamrába vagy a garázsba. Nem javasolt csak úgy egyszerűen félretenni ősszel, hiszen ha megfelelően karbantartjuk akkor tavasszal csak elő kell venni. Így sokkal kisebb lesz az esély a meghibásodásra és arra, hogy szervizbe kelljen vinni.
Tartalom (5 rész)
A legtöbb problémát a fűnyíró esetében az elöregedett üzemanyag, a nedvesség és a nem megfelelő akkumulátortárolás okozza. A benzin lerakódásokat képezhet a karburátorban, a pára pedig rozsdásodást okozhat a fém alkatrészeken.
Ez is érdekelhetÍgy szárítják télen a ruhát a norvégok nők, és náluk mégsem párásodik be az ablakMit javasolt megtenni a tél beállta előtt
Mindenképp javasolt átnézni a gép alját, a burkolatot, a kerekek környékét, valamint a kést is és ezeket alaposan tisztítsuk meg, majd hagyjuk teljesen megszáradni. A rozsdásodásra hajlamos fémrészeket pedig egy vékony réteg olajjal javasolt átkenni.
Benzines fűnyírónál az üzemanyaggal is foglalkozni kell. Ilyenkor vagy stabilizátort adunk hozzá és néhány percig járatjuk a motort, hogy a kezelt benzin a karburátorba is eljusson, vagy teljesen kiürítjük a rendszert, és addig járatjuk a motort, amíg le nem áll.
Az olaj és a gyújtógyertya ellenőrzése is fontos
Az olajat a fűnyíróban enyhén meleg motornál ajánlott lecserélni, mert ilyenkor könnyebben kifolyik, és több szennyeződést kivisz magával. Mindig olvassuk el a használati útmutatót mielőtt bárminek nekiállnánk és a gyártó által előírt típust használjuk hozzá.
A gyújtógyertyát is ellenőrizni kell ilyenkor, ugyanis ha erősen kopott vagy szennyezett, akkor javasolt kicserélni. A levegőszűrőt is tisztítsuk meg vagy cseréljük ki, mert az eltömődött szűrő problémákat okozhat tavasszal.
Akkumulátoros fűnyíró esetében más a teendő
Ebben az esetben az akkumulátort ki kell venni a fűnyíróból, és körülbelül 50–60 százalékos töltöttségen javasolt tárolni. Ha egy mód van rá akkor 5–15 Celsius-fok közötti hőmérsékleten “teleltessük át”. A csatlakozókat is javasolt ilyenkor ősszel áttörölni, valamint a vezetékes fűnyírónál a kábelt lazán tekerjük fel, így kisebb az esélye a megtörésnek.
A robotfűnyíróval is foglalkozni kell
A robotfűnyírót is ilyenkor ősszel tisztítsuk meg egy kefével és enyhén nedves ruhával, azonban magasnyomású mosó használata nem ajánlott. A kerekeket, érzékelőket és töltőérintkezőket is érdemes áttörölni. A bázisállomást lehetőség szerint tároljuk száraz helyen, a kábelvégeket pedig védjük a nedvességtől. A robot akkumulátorát nagyjából 40–60 százalékos töltöttséggel célszerű pihentetni.
A fűnyírók téli tárolása
A fűnyírót száraz, jól szellőző helyen javasolt tárolni télen, lehetőleg ne közvetlenül a hideg betonpadlón. Könnyű, légáteresztő takaró jobb választás, mint a műanyag fólia, amely alatt könnyen lecsapódhat a pára.






