Két órával lefekvés előtt már nem javasolt dolgozni
Javasolt a munkát két órával lefekvés előtt is abbahagyni, hiszen a stresszhormonként is ismert kortizol működését nagymértékben befolyásolhatja az alvást. A kortizolszint természetes napi ritmust követ: ébredés után magasabb, majd az este közeledtével egyre csökken.
Abban az esetben viszont amikor valaki késő estig dolgozik, problémákon gondolkodik vagy stresszes feladatokat végez, nehezebben fog menni, hogy mentálisan kikapcsoljon. Ilyen esetben az agy továbbra is aktív maradhat, miközben már a pihenésre kellene felkészülnie.
Egy órával lefekvés előtt már nem javasolt a képernyők nézése
Az utolsó órában a szabály szerint félre kell tenni a mobiltelefont, ki kell kapcsolni a számítógépet és lehetőség szerint kerülni más képernyők nézését is, mint mondjuk a Tv.
Bizonyított tény ugyanis, hogy a képernyők által kibocsátott fény – különösen annak kék összetevője – befolyásolni képes a melatonin, vagyis az alvás-ébrenlét szabályozásában fontos hormon termelődését. Amikor közvetlenül elalvás előtt hosszasan nézzük a telefon vagy a számítógép kijelzőjét, az megnehezítheti a szervezet számára az esti átállást. Az utolsó órában inkább olvassunk egy jó könyvet.
A cikk folytatódik a reklám alatt!

