Groningen tartomány tájszólásában a zoepen írót jelent, a brij kását. A zoepenbrij tehát írós kása, pontosabban íróval, kevés liszttel és gyöngyárpával lassan főzött, sűrű étel, amit szirupos fahéjjal tálaltak még régen. Holland lapok most azért vették elő, mert a fiatalabbak közül sokan már a nevét sem hallották. A Noorderland regionális portál összefoglalója szerint Groningenen kívül karnemelksepap néven ismerték, és több változata élt: gyöngyárpával laktatóbb lett, liszttel simább, sziruppal vagy cukorral édes. Ették melegen és hidegen, reggelire és desszertnek is.
Honnan jött, és miért volt mindennapos?
Az író a vajköpülés mellékterméke. Ahol sok tehén volt és otthon köpültek, ott minden héten literszám maradt belőle, és kár lett volna kiönteni. Egy olcsó, laktató kása így magától adódott.
A holland statisztikai hivatal, a CBS 2001-es Index-cikke a régi étkezési szokásokról egy korabeli versikét idéz, amely szerint hétköznapokon naponta háromszor kása került az asztalra. Ugyanez az írás említi, hogy a fríz mezőgazdasági munkások meleg ebédje két fogásból állt, és a második többnyire tejes kása volt. A kása tehát nem különlegesség volt, hanem a napi energia alapja.
Miért tűnt el a holland asztalokról?
A forráscikk nem nevez meg egyetlen okot, csak annyit állapít meg, hogy ma joghurtot, túrót vagy zabkását választunk helyette. A háttér ennél tágabb, és ez a mi olvasatunk: amikor a köpülés kikerült a háztartásokból, az író többé nem ingyen maradt ott a konyhában, hanem boltban kellett megvenni. A hosszú, kevergetést igénylő főzés pedig rosszul fér bele egy dolgozó család reggelébe.
Hasonló folyamat Magyarországon is lezajlott. Gelencsér József 1980-ban az Alba Regia évkönyvben közölt tanulmányt a Fejér megyei Sárkeresztes tejfeldolgozásáról. Itt a köpülésből maradt írót ugyanúgy használták fel, mint a savót: nagyrészt az állatok kapták, de a szegényebbek maguk is megették. A házi vajköpülést a faluban az 1940-es évek elején hagyták abba.
Így főzd meg ma
Hozzávalók 2-3 főre:
- 5 dl író
- 3 dkg finomliszt
- 2 dkg gyöngyárpa
- egy kis darab vaj
- szirup ízlés szerint (aranyszirup, juharszirup vagy méz)
- egy csipet fahéj és egy csipet só
A gyöngyárpát öblítsd át hideg vízben, és csepegtesd le jól. Egy vastag aljú lábasban keverd össze a liszttel és a sóval, majd közepes lángon, folyamatos keverés mellett, apránként öntsd hozzá az írót. Forrni nem szabad, mert az író kicsapódik és darabos lesz.
Körülbelül öt perc után kezd sűrűsödni. Ekkor vedd a lángot a legkisebbre, keverd még öt percig, aztán hagyd nagyon lassan, forráspont alatt főni nagyjából 45 percig. Ilyenkor a lábas aljáról rendszeresen kaparj fel mindent, mert könnyen leég.
Tálalás előtt keverj bele egy darabka vajat, oszd tálkákba, és csorgass rá szirupot, a tetejére szórj fahéjat. Melegen krémes, hidegen pudingszerűen megköt, régen mindkét formában ették.
Ha a gyöngyárpa a főzés végére is kemény maradna, legközelebb áztasd be előző este. Ez nem része a holland receptnek, de rövidíti a főzést. Aki most ismerkedik a szemes gabonákkal, a gyöngyárpára hasonlító, de feleannyi idő alatt megfővő fehér hajdináról is talál nálunk leírást.
Magyar szemmel a zoepenbrij leginkább a tejbekására hasonlít, csak édes tej helyett kesernyés-savanykás író a folyadék, a rizs vagy dara helyét pedig a gyöngyárpa, nálunk gersli néven is ismert gabona veszi át. Az íze a kettő között van: a tejbegríz krémessége és egy joghurtos reggeli frissessége egy tálban.
Források: noorderland.nl, cbs.nl, library.hungaricana.hu
