A tavasz elsp napsugaraival szinte azonnal fellelkesednek a zöldfülű kertészek, s a tapasztaltabbakon is egyfajta kellemes borzongás jár át, hogy végre, elkezdhetik megmetszeni a fáikat. Már szinte tűkön űlve várják, hogy kimenjenek a kertjeikbe, és elkezdjék az összes kis növény felélínkétést. Most eláruljuk, hogy mely növényeket TILOS tavasszal metszeni, hiszen akár az egész virágállományt elpusztíthatja.
Mely növényeket nem szabad tavasszal metszeni
Egy dolgot érdemes nagyon a fejünkbe vésni; mégpedig, hogy nem szabad mindent elkezdeni megritkítani, ami csak tavasszal elkezdi nyitogatni a leveleit. Sőt, ahol tavasszal virágot látunk, ott egyszerűen tilos metszeni, s ezeknél a növényeknél inkább a nyár végeit, vagy az őszi metszést javaoljuk, ha már szépen kifejlődtek a rügyeik!
- Aranycserje
- Japánbírs
- Törpemandula
- Orgona
- Gyöngyvessző
- Juharfa
- Diófa
- Magnólia
- Hortenzia
Ezeknél a fajoknál ténylegesen csak tavasz után kezdjünk el dolgozni, ha már nincsenek rajta a virágaik.
Melyeket szabad tavasszal metszeni?
Természetesen, rengetegeg olyan növény, és virág van, amellyet tavasszal jól meg lehet ritkítani.
- Gyümölcsfák: alma, körte, szilva
- Díszcserjék: nyári orgona, törökrózsa, japán gyöngyvessző
- Szőlő és bogyósok: ribizli, egres, szőlő
A leggyakoribb hiba, amit elkövetünk, az aranycserje – köznyelvben sokszor aranyesőnek hívott bokor – tavaszi megnyírása. Mivel ez az egyik legkorábban virágzó díszünk, a rügyei már készen állnak a pattanásra. Ha most formára nyírjuk, sárga színpompa helyett csak egy zöld bokrunk marad áprilisra.
Hasonló a helyzet az orgonával, a japánbirssel, a gyöngyvesszővel és a törpemandulával is. Ezeknél az olló csak a virágzás után, késő tavasszal kerülhet elő.


