Egy téglalap alakú kőlapra lett figyelmes egy morkůvkyi lakó, amely évekig egy pajta alapjában feküdt. Észrevette, hogy a kő furcsa formájú, és kiderült, hogy ez a kő egy kétrészes öntőforma egyik fele, amelyben bronz lándzsahegyeket öntöttek, nagyjából i. e. 1350 körül, a késő bronzkorban. Az eredményeket a cseh Archeologické rozhledy folyóirat közölte, és a lelet ezt követően a brünni Morva Múzeumba került.
Honnan származik a riolittufa?
A forma anyaga mint kiderült a vizsgálatokból, nem más mint a riolittufa, ami egy tömör vulkáni kőzet, és nagyon jól bírja a nagy hőt. A Masaryk Egyetem geológusa, Antonín Přichystal kőzettani vizsgálata szerint a kő az Északi-Kárpátok vidékéről, Észak-Magyarország és Délkelet-Szlovákia területéről származik. Vagyis az öntőforma alapanyaga több száz kilométert utazott, mielőtt egy morvaországi műhelyben használni kezdték.
Riolittufát Magyarországon is jól ismerünk: a Bükkalja híres kaptárkövei is ebből a puha, könnyen faragható vulkáni kőzetből állnak. A lelethez kapcsolt urnamezős kultúra pedig, amelyről a nevét a hamvasztásos, urnás temetkezés miatt kapta, a Kárpát-medencében is elterjedt volt a késő bronzkorban.
Hogyan működött az öntőforma?
A kőforma úgy működött, hogy két kőfelet egymásra illesztettek, rézdróttal összekötöttek, és a közös, kialakult üregbe öntötték bele az olvasztott bronzot. A kész lándzsahegynek üreges köpűje lett, ebbe illesztették a fanyelet. A mintegy 23 centiméteres formán a mikroszkópos vizsgálat erős hevítés és kopás nyomait mutatta ki, a kutatók szerint több tucat egyforma lándzsahegyet önthettek benne.
Ami nyitott kérdés maradt
A formát nem dokumentált régészeti lelőhelyen találták, ezért a kutatók csak feltételezik, hogy egy közeli urnamezős településről hordták el, valószínűleg építőkőnek. Hogy kik voltak a bronzöntők, hány lándzsahegy készült benne, és hol állt pontosan a műhely, egyelőre nem tudni.
