Ez a túrógombóc recept tojás és főzés nélkül is tökéletesen egyben marad, ahogy a képen is látható, és az íze egyszerűen mennyei! Könnyed állagú, és gyorsan elkészíthető – mérettől függően változik, hogy mennyi gombóc lesz belőle, de körülbelül 30 perc alatt elkészül!
Hozzávalók:
- 1/2 liter tej
- 15-20 dkg búzadara
- 1 teáskanál vaníliakivonat vagy 1-2 csomag vaníliás cukor
- 5 dkg cukor
- 50 dkg túró
- csipet só
A forgatáshoz:
- zsemlemorzsa
- olaj
Ajánló: Ettől lesz igazán ellenállhatatlan a krumplis fluta, mutatjuk, hogy készül
Elkészítés:
A tejet forraljuk fel a cukorral, sóval és vaníliával, majd adjuk hozzá a búzadarát. Folyamatos kevergetés mellett, takaréklángon főzzük sűrűre.
Amint elkészült, zárjuk el a hőt, és keverjük bele a túrót – ezt már nem kell főzni. Nem szükséges megvárni, amíg a dara teljesen kihűl, azonnal hozzáadhatjuk a túrót, mert az kissé lehűti. Így a morzsa pirításával együtt mindössze fél óra alatt elkészül, és még melegen tálalható!
A zsemlemorzsát pirítsuk meg olajban.
Vizes kézzel formázzunk gombócokat a tejbegrízes túróból, majd hempergessük meg a pirított morzsában – és már tálalhatjuk is.
Ízlés szerint szórhatunk rá porcukrot,

