Elmeséled, hogy autót akarsz venni. A másik pedig azonnal rávágja a kontrázást: „Én is most cseréltem, figyelj, mit vettem.” Innentől húsz percig az ő autójáról van szó általában és le sem lehet állítani. Ha bosszant, nem vagy egyedül, de a jelenség mögött nem feltétlenül önzés áll. A Harvard Egyetem két kutatója, Diana Tamir és Jason Mitchell 2012-ben a PNAS folyóiratban arról számolt be, hogy az átlagos hétköznapi beszédünk nagyjából 30-40 százaléka a saját tapasztalatainkról szól. Kísérletükben a résztvevők pénzről is lemondtak, csak hogy magukról beszélhessenek: a lehetséges kereset nagyjából negyedét adták fel érte.
Miért esik ilyen jól?
A Medical News Today beszámolója szerint a kutatók agyi képalkotással azt látták, hogy amikor valaki magáról beszél, a középagyi dopaminos jutalmazó rendszer aktiválódik, ugyanaz a terület, amely az étel, a pénz vagy a kufircolás hatására is bekapcsol. „Egyszerűen jólesik”, foglalta össze Tamir. Robin Dunbar brit antropológus és munkatársai már 1997-ben azt találták, hogy a hétköznapi beszélgetések idejének nagyjából kétharmada társas, személyes témáról szól, egy 2025-ös lengyel elemzésben pedig 535 beszélgetés kb. 85 százaléka volt ilyen, és ezen belül a magunkról szóló rész volt a legnagyobb.
Magunkról beszélni tehát nyugalom teljesen emberi. A gond akkor kezdődik, amikor csak az egyik fél teszi.
Váltó és támogató válasz
Charles Derber amerikai szociológus a beszélgetések elemzéséből két választípust írt le. A váltó válasz magunkra fordítja a témát („Én is autót veszek…”), a támogató válasz a beszélőnél tartja („Milyen típusokat néztél?”). Derber szerint a váltó válasz a gyakoribb, és van egy csendesebb formája is: a késve érkező, közönyös „aha” és a kérdések hiánya, amíg a másik témája el nem hal. Ezt nevezte beszélgetési nárcizmusnak. A félbevágott mondatok mögött sokszor egyszerű sietség áll, a mindenhova siető emberekről a pszichológusok külön is beszéltek.
A megoldásra egy 2017-es harvardi vizsgálat ad támpontot. Karen Huang és munkatársai 430 résztvevővel folytattak negyedórás online beszélgetéseket, és akiket arra kértek, hogy több kérdést tegyenek fel, azokat a beszélgetőtársuk figyelmesebbnek és rokonszenvesebbnek látta. Különösen a visszakérdezés, vagyis amikor a másik által mondottakra kérdezünk rá, növelte a rokonszenvet. A túl sok, tolakodó vagy ismétlődő kérdés viszont visszafelé sülhet el.
Mit tehetsz, és mit ne?
- Figyeld meg, kérdez-e a másik valaha rólad. Ha soha, a beszélgetés egyoldalú.
- Te magad válaszolj támogató módon, és kérdezz vissza: ez a beszélgetés hangulatát is megváltoztatja.
- A saját történeteidet is mondhatod, mértékkel.
- Ne címkézd fel. A Cleveland Clinic tájékoztatója szerint a nárcisztikus személyiségzavar az amerikai lakosság 0,5-5 százalékát érintheti, a diagnózishoz kilenc kritériumból ötnek kell teljesülnie, és csak pszichiáter vagy pszichológus mondhatja ki. Bánki György pszichiáter a 444-nek arról beszélt, hogy a nárcizmust nehéz diagnosztizálni, és sokan egyszerűen önző volt partnerükre használják a szót.
Más a helyzet, ha egy beszélgetőtárs szorong, és azért beszél sokat. Neki ezeket a mondatokat jobb kerülni.
Források: Medical News Today, Association for Psychological Science, Cleveland Clinic
