Mindig is irigykedve néztem azokat a háziasszonyokat, akiknek a kezében szinte magától táncol a sodrófa, és pillanatok alatt varázsolnak friss tésztát az asztalra. Én valahogy mindig tartottam tőle, pláne a hagyományos cigány tésztától, ami nálunk a környéken igazi legendának számít. Emlékszem, gyerekként órákig tudtam nézni, ahogy a szomszédban az idős asszonyok lisztes kötényben, énekelve gyúrták a tésztát, a konyhából pedig dőlt ki az a nehéz, paprikás szaftillat, amitől rögtön összefutott a nyál az ember szájában. Most végre összeszedtem a bátorságomat, és fejest ugrottam a mélyvízbe.
Nem lett tészta-szépségdíjas, de a fazék kiürült
Őszinte leszek: az első saját gyúrású tésztám távolról sem nézett ki úgy, mint a magazinokban. Itt-ott kicsit vaskosabb maradt, nem lett minden csík mérnöki pontosságú, de tudjátok mit? Senkit nem érdekelt! Amikor az a sűrű, húsos szaft találkozott a még gőzölgő házi tésztával, olyan ízorgia kerekedett, hogy a férjem és a gyerekek az utolsó cseppig kitunkolták a tányért. Azt hiszem, ez az a pont, amikor egy anya tudja, hogy egy újabb kedvenc született a családi repertoárban.
Amiket készíts ki a konyhapultra:
A szaftos húsos alaphoz:
- 3 közepes fej vöröshagyma
- Fokhagyma (én jó sokat teszek bele, ízlés szerint)
- 1 evőkanál minőségi pirospaprika
- fél kiló darált sertéshús
- 1 szem paradicsom
- 1-1 darab piros és zöld paprika (hogy színes legyen)
- Só, bors, egy kevés ételízesítő
- Egy kevés víz a pároláshoz
- Opcionálisan egy kanál gulyáskrém (ettől lesz igazán mély a színe)
A gyúrt tésztához:
- 50 dkg finomliszt
- 3 egész tojás
- Egy csipet só
- 1 teáskanál étolaj (segít, hogy rugalmasabb legyen)
Így főztem meg az első adagot
Én a húsos alappal kezdtem, hogy legyen ideje szépen összefőni. A hagymákat apróra vágtam, és addig dinszteltem az olajon, amíg szinte el nem olvadtak. Rádobtam a darált húst, fehéredésig pirítottam, aztán jöhettek a fűszerek és az apróra vágott zöldségek. Felöntöttem egy pici vízzel, és hagytam, hogy alacsony lángon szépen „rotyogjon”, amíg a szaft sűrű és krémes nem lett. A gulyáskrémet a legvégén kevertem bele, ez adta meg neki azt az igazi, hamisítatlan karaktert.
A tésztagyúrás, amitől annyira féltem
Amíg a hús puhult, nekiláttam a lisztnek. Csináltam egy kis várat a lisztből, a közepébe ment a tojás, a só meg az olaj, és elkezdtem dolgozni rajta. Először azt hittem, sosem áll össze, de aztán ahogy melegedett a kezem alatt, egyszer csak ruganyos és sima lett. Hagytam pihenni egy fél órát a konyharuha alatt – ez fontos, mert különben visszarúg nyújtásnál! Ezután kinyújtottam (amennyire az erőmből telt), és rusztikus csíkokra vágtam.
Lobogó sós vízben pár perc alatt kifőztem, és szűrés után, ahogy volt, forrón beleforgattam a szaftos húsba. Az illata valami mennyei volt! Tálaláskor nem sajnáltam róla a friss petrezselymet és egy kis reszelt sajtot sem. Lehet, hogy nem volt tökéletes a forma, de az a szeretet és az a házi íz, ami benne volt, minden boltinál többet ért. Próbáljátok ki, ne tartsatok tőle, megéri a fáradságot!
