Gyúrás kelesztés nélkül
A titok nyitja, hogy a krumplit még langyosan kell lereszelni, mert így veszi fel a legjobban a többi alapanyagot. Egy nagyobb tálba borítom a reszelt burgonyát, hozzáadom a sót, a lisztet és a meglepő csavart: a száraz vagy szétmorzsolt friss élesztőt. Itt nem kell bajlódni a tejjel, sem az élesztő felfuttatásával, egyszerűen csak mindent egy helyre pakolunk.
Gyors, határozott mozdulatokkal elkezdem összegyúrni a masszát. Ha úgy érzem, hogy a krumpli nem volt elég nedves és a tészta picit porhanyós marad, csepegtetek hozzá egy egészen kevés langyos vizet, épp csak annyit, hogy egy sima, jól kezelhető gombócot kapjak. És itt jön a legjobb rész: letakarhatjuk a konyharuhával, de pihentetni egyáltalán nem szükséges, azonnal mehetünk is tovább a nyújtáshoz.
A formázás és a forró zsír
Lisztezett deszkán nagyjából ujjnyi vastagságúra nyújtom a tésztát. Nem kell ide semmiféle csili-vili kiszúró forma, fogok egy sima kést vagy egy derelyevágót, és teljesen random, rusztikus darabokra, téglalapokra vágom fel az egészet. Minél szabálytalanabb, annál otthonosabb és autentikusabb lesz a végeredmény.
Egy mélyebb serpenyőben zsírt vagy olajat hevítek – én a magam részéről a sertészsírra szavazok, mert attól lesz igazán olyan az íze, mint régen. Amikor a zsír már kellően forró, óvatosan beleengedem a lapótyákat, és addig sütöm őket, amíg mindkét oldaluk gyönyörű, hívogató aranybarna színt nem kap. Kívül elképesztően ropogós, belül pedig a krumplitól hihetetlenül puha marad. Nálunk általában egy nagy halom hideg tejföllel a tetején landol az asztalon, de őszinte leszek: a legtöbb darab még a tányérig sem jut el, azon melegében elkapkodjuk. Nálatok mi a neve ennek a krumplis csodának?
